Megdöbbenéssel értesültünk az Országgyűlés alakuló ülését követően a Kossuth téren a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét és tanácsosát, illetve az ország biztonságát szolgáló rendőröket ért elfogadhatatlan atrocitásokról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal e-szja felületén eddig több mint kétszer annyian tekintették meg adóbevallásukat, mint tavaly ilyenkor, vagyis összesen 2,5 millióan - közölte a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-vel.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió migrációval kapcsolatos intézkedései, megállapításai nincsenek összhangban a magyar emberek érdekeivel.
Az emberi erőforrások leköszönő minisztere szerint Európa jövőjének szempontjából fontos, hogy az európai néppártok visszatérjenek a hagyományos, konzervatív, kereszténydemokrata értékekhez.
Magyarul is olvasható Bertrand Mathieu jogásznak, a párizsi Sorbonne Egyetem tanárának A jog a demokrácia ellen? című könyve, amelynek célja, hogy bemutassa: a jog a demokrácia ellen is fordulhat. A kiadvány a Századvég Kiadó gondozásában jelent meg.
Állandóan vitát kell folytatnunk Brüsszellel arról, hogy a migránsoknak milyen emberi jogait kell tiszteletben tartani, miközben itt van százötvenezer magyar Kárpátalján, akiknek alapvető emberi joguk, hogy a saját hazájukban biztonságban, a saját nyelvüket használva élhessenek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) szakértői is pozitívan látják a magyar gazdaság jövőjét – hangsúlyozta Varga Mihály az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) 2018. évi közgyűlését követően. A nemzetgazdasági miniszter szerint az IMF javított növekedési előrejelzését követően újabb megerősítést kapott a magyar gazdaságpolitika.
A következő négy évben is a magyar külpolitika célja, kötelessége és feladata Magyarország szuverenitásának és biztonságának megvédése, valamint Magyarország versenyképességének fenntartása és folyamatos javítása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A kormány szolid államadósság csökkenéssel számol 2018 végére a tavalyi évhez képest, és bíznak abban, hogy a következő években beérkező uniós támogatások jelentősebb államadósság-csökkentést tesznek lehetővé - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az iráni nukleáris megállapodás olyan nemzetközi politikai vívmány, amelyet kár lenne veszni hagyni.