A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) közgyűlésén.
Átvették megbízóleveleiket az április 8-ai országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók pénteken az Országházban.
Minden felelősséggel vállalt gyerek óriási kincs nemcsak a családoknak, hanem az egész társadalomnak, ezért a kormány igyekszik megbecsülni, értékelni és bátorítani az anyákat, hogy büszkék lehessenek a gyerekvállalásra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.
Ünnepélyesen átadta a magyar állam 50 millió forintos támogatásával létesült Ungvári Magyar Házat - UMDSZ-székházat Grezsa István kormánybiztos pénteken a kárpátaljai megyeszékhelyen.
A kiemelkedő tanulmányi eredményű, szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók tevékenységének elismeréseként az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz tanévenként.
Szívós István, Hegedüs Csaba és Hámori Jenő kapott idén Csík Ferenc-díjat a Magyar Sport Napja alkalmából.
Kontrát Károly miniszterhelyettes anyák napja alkalmából miniszteri elismeréseket adott át a Belügyminisztérium állományában és az irányított szerveknél dolgozó négy vagy annál több gyermeket nevelő édesanyáknak, valamint a hősi és szolgálati halált halt rendőr és tűzoltó kollégák özvegyeinek.
Az év első két hónapjánál is nagyobb ütemben, 8,5 százalékkal erősödött a kiskereskedelmi forgalom márciusban Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest. Utoljára 2015 januárjában volt magasabb a mostaninál a bővülés.
Az első negyedévben soha nem látott mértékben, éves összevetésben 65 százalékkal bővült a használatba vett új lakások száma, ami közel 3400 új otthont jelent. Az emelkedés az Otthonteremtési Program eredményességét is tükrözi.
Magyország megbízható exportpartnere Szingapúrnak, amelyet alátámaszt, hogy a Szingapúrba irányuló élelmiszeripari export az elmúlt években dinamikusan növekedett és hamarosan további öt gyártótelep kaphatja meg az exportengedélyeket, a jelenlegi tizennyolc exportőrön kívül, amellyel újabb prémium minőségű magyar élelmiszerek jelennek meg a délkelet-ázsiai piacon – nyilatkozta Pana Petra helyettes államtitkár a szingapúri Food and Hotel Asia élelmiszeripari szakkiállításon.