ontos, hiánypótló munkaként méltatta Gecse Gézának a Püski Kiadónál megjelent, Nemzetpolitika - szorítóban című kötetét annak szombati bemutatóján Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Az erős Európának előfeltétele, hogy erősek legyenek az európai családok - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A hátrányos helyzetű és roma fiatalok támogatásának érdekében szakképzési együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a Szalézi Intézmény Fenntartó képviselőivel. A nemzetgazdasági miniszter Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök kinevezésének megerősítése alkalmából tartott ünnepségen elmondta: az április elején aláírt dokumentum lehetőséget terem arra, hogy a rend szakképzésben folytatott innovatív munkájának, a „Megelőző Módszertan” programnak, valamint a „Tedd képessé!” mintaprogramnak a széles körben történő elterjesztésére.
Több mint háromszáz kisgyermek és felnőtt szűrővizsgálatát végzi el a Magyar Katolikus Karitász orvosmissziója a hétvégén a vajdasági Muzslyán és Dreán.
A kormány lakásmobilitást támogató intézkedéseinek célja, hogy rövid és középtávon kielégítse a lakosság igényeit, a vállalkozások számára pedig biztosítsa a szükséges munkaerőt - mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén pénteken, Budapesten.
Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően - jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Leleplezték Erdélyi János (1814-1868) domborművét a költő, esztéta és népdalgyűjtő halálának 150. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen szülőhelyén a szlovákiai Nagykaposon (Vel'ké Kapusany) pénteken.
Rippl-Rónai József - a magyar modern festészet első mestere címmel kiállítás nyílt pénteken a kaposvári festőművész alkotásaiból a zágrábi Modern Galériában. A teljes életművet bemutató tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere elmondta: Rippl-Rónai arról a világról beszél, amit a horvátok és magyarok együtt töltöttek az Osztrák-Magyar Monarchiában.
1970 óta ünnepli a világ a Föld napját minden évben április 22-én; immár 175 országban, köztük 28 éve Magyarországon is- fogalmazott dr. Rácz András a Föld Napja idei rendezvényén pénteken, Budapesten.
Ma a biztonság a legfontosabb közösségi érték, és a kormány számára a magyar emberek biztonsága az első - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a rendőrség és a tűzoltóság napja alkalmából rendezett budapesti ünnepségen.