A Gránit Bank tavaly 14 százalékkal bővítette a hitelezési tevékenységét, így aktívan hozzájárult a gazdasági növekedéshez - húzta alá Varga Mihály a pénzintézet éves közgyűlésén.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért "érdektelen, hogy mit mond" - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.
Nagy tettet hajtottunk végre, és a következő években együtt meg fogjuk védeni Magyarországot - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán hétfőn délután közzétett videóüzenetben.
A Program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók pályán- és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése.
Billy Graham élete azt üzeni, hogy van egy hatalom az életünk felett, amely nélkül nem lehetünk sikeresek, boldogok sem a személyes életünkben, sem a munkánkban, sem a politikában - mondta Balog Zoltán a februárban elhunyt amerikai prédikátor, Billy Graham és az ötven éve meggyilkolt Martin Luther King emlékére rendezett konferencián.
Magyarország, ahogy az utóbbi nyolc évben is tette, igyekszik realisztikus módon megközelíteni a nagy horderejű európai kérdéseket, beleértve az Európa jövőjéről folyó vitát, amelyben a magyar kormánynak "nagyon karakteres mondandója van", különösen a migrációról - mondta hétfőn a BBC rádiónak Kovács Zoltán.
Idén is összesen 506 millió forintra pályázhatnak önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain.
A Kékfrankos Évének jegyében ma indult az Országkóstoló első üteme, amely során az Országos Borszakértő Bizottság két napon keresztül dolgozik a legszebb tételek kiválasztásán.
Immár 30. alkalommal rendezték meg idén Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozatát, a Tavaszi Emlékhadjáratot, melynek isaszegi állomásán április 6-án emlékeztek meg az 1849-es tavaszi hadjáratról, valamint annak dicsőséges nyitányáról, az isaszegi csatáról.
Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.