A gazdasági növekedés fenntartása és a családok erősítése két olyan cél, amelyet egyidejűleg kell elérni, hiszen a családok folyamatosan erőforrást jelentenek a gazdaságnak is - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a V4-es családügyi konferencián.
Megkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása 1,7 milliárd forintos beruházással - jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán a kastély udvarán.
Jó eredményeket akkor lehet elérni, ha a tenni akaró emberek, a helyi közösségek, vállalatok, a kerületi önkormányzat és a kormány együttműködnek és közösen dolgoznak – hangsúlyozta Varga Mihály a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda ünnepélyes alapkőletételekor.
2018. március 27-én dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár Rigában megbeszélést folytatott Andrejs Pildegovičs lett külügyi államtitkárral, magyar részről megnyitotta a Lett-Magyar Üzleti fórumot, és látogatást tett a NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központjában.
Magyarország tizedik natúrparkját Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben található Lipóton avatták fel. A hivatalos natúrpark névhasználati címet jelképező oklevelet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át Pető Péternek, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnökének.
A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Fiatal gazdák - vidékfejlesztési támogatások finanszírozása című sajtóbeszélgetésen.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a "Soros-hálózat" tagjai nemcsak Magyarországon igyekeznek befolyásolni a döntéseket, hanem Brüsszelben is folyamatosan próbálnak beavatkozni a Magyarországot - és Lengyelországot - érintő uniós jelentések, álláspontok kialakításába.
A program 2011-es indulása óta megötszöröződött a szociális tüzelőanyag támogatására fordított kormányzati források összege - mondta szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára.
Megkezdte infrastrukturális fejlesztéseit az Ökumenikus Segélyszervezet, a 2020 júniusáig tartó, 650 millió forint összértékű beruházás részeként lerakták egy új raktárbázis alapkövét a Somogy megyei Kastélyosdombón szerdán.
Egy olyan projekt elindulásának lehetünk tanúi, amely az erdészeti és a természetvédelmi ágazat együttműködésével jött létre a Peszéri-erdő természeti értékeinek megőrzése érdekében – mondta Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az OAKEYLIFE projekt nyitórendezvényén tartott köszöntőbeszédében.