2012 óta március 21. a Down-szindróma világnapja, a dátum szimbolikus, ugyanis a Down-szindróma mögött álló, három példányban jelenlevő 21 kromoszómára utal. A magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy a fogyatékos emberek, köztük a Down-szindrómások életminősége javuljon, emberi jogaik ne sérüljenek és megtalálják a helyüket a társadalomban.
Letették az M2-es gyorsforgalmi utat és a 2-es főutat összekötő út alapkövét szerdán.
Magyarországi és határon túli gyerekek részére rendezik meg a 3. Zenevarázslat négykezes zongoraversenyt és kurzust május 22. és 25. között Egerben - mondta el Várnagy Andrea zongoraművész szerdán Budapesten.
Az év első két hónapjára jellemző kedvező reálgazdasági folyamatok stabilizálták a költségvetést - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy jó törvényei és jó hivatalnokai vannak – jelentette ki Danku Csaba, a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára Nyíregyháza harmadik kormányablakának hétfői megnyitóján.
A következő 30-50 évben Pécset a Kárpát-medence délnyugati részének urbanizációs központjává kell fejleszteni - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden a baranyai megyeszékhelyen.
Átadták a Békés és Csongrád megyében összesen hét kórházat kiszolgáló térségi mosodát szerdán Gyulán, a létesítményt több mint 620 millió forintnyi hazai forrásból építették fel a békési fürdővárosban.
Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás. Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal.
A közép-kelet-európai régióból elsőként Magyarország rendezi meg a szakmák Európa-bajnokságát – jelentette ki Varga Mihály az esemény ünnepélyes bejelentésén. A nemzetgazdasági miniszter tájékoztatott: az idei EuroSkills versenyen Európa 28 országát képviselve a legfelkészültebb 600 fiatal szakember méri össze tudását, 6 szakmai csoportban.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.