Nyolcvanhat Pest megyei vállalkozás nyert el több mint 4,7 milliárd forintot eszközberuházásainak támogatására és munkahelyeik megtartására – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra - hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszámolt: 2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat.
A koronavírus-járvány elleni védekezésben jól teljesített az ország - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai.
A Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium ma mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián. A konzorcium többek között a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja.
A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot.
Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az IH új képzési központjának átadóján.
Sánchez-Bordona, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön ismertetett indítványában a kiküldetésben lévő munkavállalók jogaira vonatkozó uniós irányelv módosítása ellen benyújtott magyar és lengyel kereset elutasítását javasolja. A magyar kormány azonban bízik abban, hogy a bíróság ennek ellenére megsemmisíti a megtámadott irányelvet - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek.
Megtekintette a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) fejlesztett lélegeztetőgép prototípusának gyártási üzemcsarnokát Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.