A vírusválság nem írja felül a magyarországi közúthálózat fejlesztésével kapcsolatos terveket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) meghatározó célja továbbra is változatlan, kiemelt törekvés a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása négysávos utakkal a gyorsforgalmi hálózatba - jelentette ki az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Zalaegerszegen.
2019. évtől a kormány bevezette az előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keresztüli közvetlen támogatásának rendszerét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lebonyolításával – egyedi támogatási igények bejelentését teszi lehetővé Előadó-művészeti egyedi többlettámogatás címmel.
Továbbra is indokolt a kijárási korlátozás és az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó külön rendelkezések betartása Budapesten és Pest megyében - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.
Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel.
Továbbra is érdekelt Magyarország a Horvátországgal való energiaügyi együttműködésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon, miután telefonon tárgyalást folytatott Tomislav Coric horvát energiaügyi miniszterrel.
A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő, keddi sajtótájékoztatón.
Az Exim Bankról szóló törvényjavaslat célja, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leghatékonyabb exportfinanszírozási rendszerét hozza létre Magyarországon hosszú távon is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.
A koronavírus-járvány második szakaszában is az a cél, hogy minden pillanatban legyen elegendő egészségügyi védőfelszerelés a "frontvonalban" dolgozóknak - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Sárfalvi Péter helyettes államtitkár szűk körű megemlékezést és koszorúzást tartott a Szabadság téri MAC emlékműnél szerdán a Magyar Sport Napja alkalmából.