Magyarország számára előnyös és biztonságos hitelszerződés született a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken, miután aláírta a beruházás elindulásához szükséges hitel-megállapodást.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.
Több könnyítést vezettek be a családtámogatásoknál, így például a babaváró támogatást a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt született gyermekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.
Koronavírus-fertőzésből gyógyult magyar állampolgárokat szállított a Magyar Honvédség Budapestre a Katonai Közlekedési Központ közreműködésével április 23-án, csütörtökön. A vérvételen résztvevő gyógyult személyek vérplazmájukkal donorként segíthetik az Anti-COVID-19 szérumterápia projektet.
Izolációs kapszula érkezett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakállományához.
A BISEL (Bioindikáció a Középiskolai Oktatásban) program 2001-ben indult Magyarországon, melynek szervezésében az Agrárminisztérium partnerei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sopron).
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését. A nyertes pályázók összesen közel 60 millió forintnyi támogatást is kaphatnak kreatív ötleteik kivitelezésére. Az ITM és az NKFIH közreműködik a megvalósítást elősegítő partnerszervezetek (egyetemek, inkubátorok, vállalkozásokat segítő szervezetek) közvetlen megszólításában és bevonásában is.
A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett új szabályokat fog megalkotni a kormány, és fokozatosan újraindítható lesz az élet - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a világméretű járványra tekintettel az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú ajánlásainak, illetve a járványügyi protokoll maximális betartása mellett indulhatnak újra az úszók edzései.
A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.