Szerdán két kamion és egy repülőgép érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra, ezek 3 millió 120 ezer maszkot, 2 millió kesztyűt és 164 lélegeztetőgépet hoztak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást, a dolgozók felkészültségét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Varga Judit igazságügyi miniszter módosította a jogi szakvizsgáról szóló miniszteri rendeletet, amelynek értelmében újból megnyílik a lehetőség a jogi szakvizsga letételére, a járványügyi védekezés szabályainak betartása mellett.
A Magyar Falu Program keretében közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására pályázhatnak mától a kistelepülések önkormányzatai és a történelmi egyházak. A pályázat keretösszege 10 milliárd forint.
A Föld Napja alkalmából a szemléletformálás fontosságára és a fiatal korosztálynak szóló ismeretterjesztés szükségességére hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. Nemzeti parkjaink és az állami erdőgazdaságok munkatársai nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre, hiszen természeti értékeink megőrzése és fenntartható használata a jövő generációk egészséges életének egyik záloga.
A következő hetekben várhatóan 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az Európai Unióval (EU), és mivel ezeket a beruházásokat Magyarország saját forrásból megelőlegezte, a beérkező összeg a magyar költségvetést erősíti.
Nő az érdeklődés a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentessége iránt; a gyermekek után igénybe vehető kedvezmények összességében az idén akár 380 milliárd forintot is hagynak a szülőknél - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb adókönnyítő intézkedései több mint 200 milliárd forintot hagynak a magyar családoknál, a vállalkozásoknál és a lakosságnál. A baloldali válságkezeléssel ellentétben, amely az adóemelésekre és megszorításokra épített, a nemzeti kormány adócsökkentésekkel és célzott támogatásokkal segíti a munkahelyek, a vállalkozások és a családok védelmét.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírusos betegek tüneteit enyhítő kísérleti vérplazmaterápia kidolgozását és alkalmazását támogatja. A projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot. A minél hatékonyabb kezelés érdekében a vírusfertőzésen már átesett, a védettségüket megosztani hajlandó újabb vérplazmadonorokat keresnek.
Idén 50. alkalommal ünneplik világszerte a Föld Napját; Magyarországon az idei a 30. Föld Napja. Ebből az alkalomból az Agrárminisztérium rajzpályázatot hirdet óvodások, általános- és középiskolások számára - négy korcsoportban 3-19 éves korig - a rajzolni, festeni szerető gyerekek és fiatalok számára: mutassák be, mit jelent számukra a Föld Napja!