Azerbajdzsán kormánya csütörtökön tízezer védőmaszkot juttatott el a bakui magyar nagykövetségre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Magyarország kezdeményezi, hogy a koronavírus-járvány elleni gazdasági védekezés eredményessége érdekében az Európai Unió tegye egyszerűbbé azokat a szabályokat, amelyek a beruházások állami támogatására vonatkoznak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videoüzenetében.
Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó lejárató kampány zajlik - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki videoüzenetében.
Kettős mércével mér a TASZ. Úgy gondolják, hogy amit ők megtehettek tavaly, azt már nem teheti meg a kormány az idén.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a tervezett őszi kezdés helyett még április elején elindítja a külhoni magyar gyerekeknek szóló Miénk a város! nevű online játékot, hogy ezzel is segítse a szomszédos országokban is otthon tartózkodó magyar családokat. A szokásos októberi kezdés helyett a játék április 3-án, pénteken 17 órakor indul.
Több mint 2,3 milliárd forintos támogatással egy tucatnyi, a koronavírussal szembeni egészségügyi védekezést hazai szaktudásra és kapacitásokra alapozva megerősítő kutatás-fejlesztési projekt zajlik Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök részvételével a fejlesztések előrehaladását, várható eredményeit tekintették át a kutatócsoportok vezetői, képviselői egy mai videókonferencián.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódott csütörtökön videokonferencia keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László miniszter; a megbeszélésen a kormányfő a hazai gyógyszergyártás és -raktározás fejlesztésének szükségességéről beszélt.
A koronavírus-járvány példátlan kihívás elé állította az Európai Uniót és tagállamait, a szokásos megoldások és hagyományos megközelítések nyilvánvalóan alkalmatlannak bizonyultak - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.
Az állami vállalatok közül a közszolgáltató cégek vannak most a legnehezebb helyzetben, a válság pedig egyes társaságok jövőjét teljesen új alapokra helyezi majd - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetője.
Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította volna a tanévet. A rémhír terjesztőivel szemben a nyomozás megindítását kezdeményeztük. Nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek.