Újabb öt kuvaszkölyköt kapott az Országos Polgárőr Szövetség. A kutyák kiképzésük után a bűnmegelőzési célú járőrszolgálatokban vesznek majd részt. Az 2018-ban indult program részeként az Agrárminisztérium és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége évente több kuvasz kiképzését támogatja.
Kiegyensúlyozott képet ad a magyar gazdaság eredményeiről és elismeri a kedvező hazai makrogazdasági folyamatokat az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozott, Magyarországról szóló 2020. évi országjelentése.
Útjára indul Bogányi Gergely 2020-as koncertturnéja, a zongoraművész 20 koncerten 20 különböző műsort ad elő szerte a Kárpát-medencében.
A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a francia fővárosba látogatott, hogy új partnereket nyerjen meg a vallásszabadság előmozdítása érdekében tett magyar erőfeszítésekhez.
A 2020. február 20-án kelt szakszervezeti felhívásban a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) munkavállalói oldala azt igényelte, hogy a kormány 2020. február 25-ig hívja össze a KVKF-et. Ennek a kormány 2020. február 24-én eleget tett azzal, hogy a KVKF-et 2020. március 3-ára összehívta. A meghívóban szerepel a 2020. évi bértárgyalás.
Idén is megrendezik a barlangok hónapját márciusban, a kampány ideje alatt kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket a nemzeti parkok - mondta el Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a Baranya megyei Abaligeten, a programsorozat szerdai megnyitóján.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs vasútállomásánál lévő, a málenkij robotra elhurcoltak 2014-ben felavatott emlékművénél.
A hétfő esti Báthory utcában tartott tüntetés kapcsán a sajtóban valótlan információk jelentek meg, a korábbi intézményi tájékoztatásokat és a gyermek személyiségi jogait, érdekeit figyelmen kívül hagyva sorra jelennek meg hamis állítások. Ezekre az intézmény és fenntartó helyreigazítási kérelmekkel fordul az érintett orgánumokhoz.
Sikeresek voltak az elektromosautó-vásárlás támogatására meghirdetett pályázatok, ennek is köszönhetően csaknem 2800 elektromos autó közlekedik már Magyarországon - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A hétfő esti Báthory utcában tartott tüntetés kapcsán a sajtóban valótlan információk jelentek meg, a korábbi intézményi tájékoztatásokat és a gyermek személyiségi jogait, érdekeit figyelmen kívül hagyva sorra jelennek meg hamis állítások. Ezekre az intézmény és fenntartó helyreigazítási kérelmekkel fordul az érintett orgánumokhoz.