Ötéves a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, a kívánt gyerekek megszületését támogató civil szervezet az évfordulót pénteken konferenciával ünnepelte Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az eseményen azt mondta, a kormány most azon dolgozik, hogy az egygyerekes családokat abban segítsék, hogy legalább még egy gyermeket vállaljanak.
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) André Goodfriendet, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivőjét pénteken - közölte a tárca sajtófőnöke az MTI érdeklődésére.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar nemzetstratégia sikere nagyrészt azon múlik, hogy képesek-e a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás ügyét közös ügynek tekinteni.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hivatalában fogadta Mohamed Ouzzine marokkói sport- és ifjúsági minisztert.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Mohammed Ouzzine, marokkói ifjúsági és sportminiszter a sport, a szakemberképzés és az ifjúság területét érintő munkatervet írtak alá 2014. október 17-én. Az eseményen részt vett Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, valamint Dr. Simicskó István, a tárca sportért felelős államtitkára is.
A jó minőségű élelmiszerek előállításának egyik feltétele a korszerű technológia alkalmazása - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Tóalmáson, a Húscsarnok Kft. új csomagolóüzemének avatásán pénteken.
További közös erőfeszítések szükségesek az illegális migráció és az embercsempészet elleni küzdelemben - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott osztrák és szerb kollégájával.
A polgárőrség nélkül nincs közbiztonság Magyarországon - hangoztatta a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) október 23-i díszünnepségén, pénteken Budapesten.
Közös magyar–kazah befektetési alap mielőbbi létrehozásáról és a malajziai magyar nagykövetség újranyitásáról is egyeztetett Orbán Viktor kormányfő pénteken Milánóban, ahol az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) alkalmával tárgyalt Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel, majd Najib Razak maláj miniszterelnökkel.
Elkészült a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership – OGP) nemzeti akciótervének önértékelése, amely a kormányzati honlapon elérhető és véleményezhető.