Ma este a Schwarzenberg Palota kupolatermében veszi kezdetét a Bécsi Design Hét, amelynek idei vendégországa Magyarország. A nyitó eseményen Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára mond köszöntőt. Közlemény.
A 2014-2020-as ciklusban könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutni a vállalkozásoknak, változik az előfinanszírozás módja, és a tervek szerint a kkv-k normatív alapon is támogatást kaphatnak majd - erről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Bátaszéken, a Tolna megyei önkormányzat fejlesztéspolitikai fórumán.
Elfogadta a parlament az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket.
Október 3-áig jelentkezhetnek azok a 18-40 év közötti városi lakosok, akiknek van 7 négyzetméternyi területük, amelyen zöldséget szeretnének termeszteni - mondta Mikula Lajos, a fiatal gazdákat támogató Agrya ügyvezető elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A jelentkezők támogatásra számíthatnak.
Háromszáz millió forinttal megnövelte a Várkert Bazár fejlesztésére rendelkezésre álló európai uniós forrást a kormány, amelynek előző napi rendeletével kapcsolatban a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy "a projekt megvalósítása során felmerült, előre nem látható szakmai tartalombővülés iránti igény" tette szükségessé a plusz támogatást.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. szeptember 24-én összehívta az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testületet. A megbeszélésen elfogadták a szakmai tervet, melyet következő lépésként a Kormány elé terjesztenek. Közlemény.
A kormány határozatban döntött arról, hogy a Magyar Holokauszt Emlékév keretében zsidó történelmi emlékeket újít fel és zsidó kulturális kezdeményezéseket támogat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2014/2015. tanév rendjéről és az egyes oktatást szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet a 2014/2015. tanévben 8. évfolyamon tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban, az Arany János Kollégiumi Programban és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programban való részvételére.
A téli közfoglalkoztatási program résztvevőinek 16,11 százaléka, 14 965 ember helyezkedett el az elsődleges munkaerő-piacon szeptember 7-éig - derül ki a belügyminiszter válaszából, amit Szél Bernadett képviselő írásbeli kérdésére adott szerdán.
A Belügyminisztérium kategorikusan visszautasít minden olyan nyílt vagy burkolt állítást, amely szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12. napjára kitűzött általános választása kampányidőszakának a rendőrség részese.