Rendkívüli lehetőségeket rejt magában a tavaly létrehozott Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia mind a megelőzés, a diagnózis, az ellátás és a kutatás területén - erről az emberi erőforrások minisztere beszélt a szervezet budapesti alakuló ülésén csütörtökön.
Hatalmas volt az érdeklődés a cégek megújuló energiahasználatát, illetve épületeik energiahatékonyságának növelését célzó fejlesztéseket támogató uniós pályázat iránt - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A pénzügyminiszter szerint Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást György László, a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára, és Zentai László, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese írta alá csütörtökön Budapesten.
A hazai köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények fejlesztését szolgáló, 50 milliárd forint összértékű hitelszerződést írt alá a Magyar Állam az Európai Beruházási Bankkal – jelentette ki Varga Mihály, miután Lilyana Pavlova EIB-alelnökkel aláírta a megállapodást.
Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre, amely megteremti az intézményes lehetőségét annak, hogy az elkövetkező években magyar vállalatok szervezetten vegyenek részt az ázsiai ország rendkívül komoly közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki jakartai tárgyalásai után.
Egyre több migráns érkezik Magyarország területére különféle módszerekkel: a kerítés alá ásott alagutakon, a kerítésen létrán átmászva, vízi úton, leplombált kamionokban - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerda este.
Mintha csak a Soros-tervet olvasnánk az európai liberálisok (melynek egyébként a Momentum is tagja) új bevándorláspárti javaslatában - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
A magyar kultúra napját ünnepelték január 22-én, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A Honvédelmi Minisztérium ünnepségén Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében a magyar kultúra fontosságára emlékeztetett.
Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.