Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.
A magyar gazdaságban sikeresen megy végbe a dimenzióváltás, amelynek nyomán Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
Egy összegű, bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást jelentett be dr. Pintér Sándor belügyminiszter, valamint dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter december 27-én, pénteken, a Belügyminisztérium márványtermében tartott sajtótájékoztatón.
A kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket.
Az intézkedések közül a babaváró kölcsön és a nagycsaládosok autóvásárlási programja a legnépszerűbb, de sokan élnek az otthonteremtést segítő kedvezményekkel is.
Szijjártó Péter miniszter szerint erősíti Magyarország energiabiztonságát a Török Áramlat kiépítése, mivel így új útvonalon is lehet majd gázt vásárolni - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
A klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben kedden megjelent karácsonyi interjúban.
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Márk metropolita, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjének kormányzó főpásztora azért a támogatásért, amelyben a magyar kormány az egyházmegyét részesítette.
Magyarország nemrégiben elfogadott, mikro-, közép- és középvállalkozásokat megerősítő stratégiájának egyik fontos pillére a női vállalkozók támogatása tehetségük, kockázatvállalásuk kibontakoztatásában - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Kecskeméten pénteken.