Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európai országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.
A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szabályozza többek között a szakértői bizottsági tevékenységeket. A szakértői bizottsági vizsgálat a szülő kérésére, vagy a szülő egyetértésével, a Rendeletben meghatározott fórumok kezdeményezésére indul.
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a hadiipar megteremtését, a kutatást, a fejlesztést, az innovációt, a településekkel kialakított együttműködést is magában foglalja – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Zalaegerszegen szeptember 10-én, a Lynx gyalogsági harcjárműcsalád magyarországi gyártását és fejlesztését lehetővé tévő gyár felépítéséről szóló szerződés aláírási ünnepségén.
A családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó szabályozás megújításával egyszerűsítené a kormány a mezőgazdasági termelők adózási környezetét, és növelné az adómentességi értékhatárokat - mondta az agrárminiszter a 33. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.
Az idén 51 pályázóból 19 cég nyert 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Irinyi-terv iparstratégiai programban, a forrás felhasználásával 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szarvastól - Budapesten és Kecskeméten át - Röszkéig futottak idén az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői, hogy felhívják a figyelmet a nemzeti összetartozás és a véradás fontosságára. Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára - aki maga is teljesítette a táv utolsó részét - a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, ez az esztendő a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve. A nemzet családokból és kisebb közösségekből áll össze, és a futók közössége ezek egyike - fogalmazott.
Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal kapcsolatos engedményeknek köszönhetően, jelentette be közösségimédia-oldalán Schanda Tamás.
A pedagóguspálya az egyik legszebb pálya - hangoztatta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnapi díjak átadásán csütörtökön Budapesten.
Julia Klöckner német agrárminiszter 2020. szeptember 10-én megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) németországi megjelenését a vaddisznó állományban. A bejelentés következtében a korábbi tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy egyes Európai Unión kívüli országok importkorlátozó intézkedéseket vezetnek be, amelynek érdemi hatása lesz az európai húspiacra.
Egyre több magyar termék állja meg a helyét a nemzetközi piacokon is, ebből a teljes nemzetgazdaság profitálhat – jelentette ki Varga Mihály a Hell Energy Magyarország Kft. új tejeskávétöltő üzemének átadó ünnepségén.