Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése nyomán a mindennapokban használt kozmetikumokat ellenőrzött a fogyasztóvédelem. Negyvenkét különböző szépségápolási termék laboratóriumi vizsgálata jó eredménnyel, kifogás nélkül zárult. A teszt szerint valamennyi vizsgált kozmetikum megfelelt az előírásoknak.
Újra Budapesten rendezik az ITU Telecom World 2019 globális távközlési konferenciát, az esemény megszervezéséről szóló megállapodást Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár Hou-lin Csaóval, az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesületének (ITU) főtitkárával írta alá hétfőn Budapesten.
Egy értékpapírokat minősítő és azok kibocsátásához tanácsokat nyújtó cég alapítására kap lehetőséget a tőzsde a tőkepiaci törvény módosítása által. A javaslatot hétfői ülésén támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
Az Irányító Hatóság jóváhagyta azokat a biztosítási konstrukciókat, amelyekhez az idei évben is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatás vehető igénybe a Vidékfejlesztési Program keretében. Ez idáig összesen több mint 66 ezer kérelem támogatásáról született döntés, mintegy 21 milliárd forint összegben.
Sorsdöntő lesz a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás, ez a sorsdöntő kérdés pedig elsősorban Európa jövője - mondta Kovács Zoltán Bécsben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszel szereti a bevándorlást, és ez abból is látszik, hogy az Európai Bizottság most éppen a legális migráció pozitív hatásairól kezdett el kommunikálni.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek elnökeit.
A miniszterelnök-helyettes hivatalában fogadta a hivatalos magyarországi látogatásra érkezett Justin Muturit, a kenyai parlament elnökét hétfőn, a Miniszterelnökség Karmelita épületében.
A kormány a párbeszédre alapozza közéleti munkáját, kikéri a polgárok véleményét, köztük az agráriumban élőkét is, ezért kedden agrárpolitikusok, szakemberek indulnak országjárásra - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott Nagy István agrárminiszterrel tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szíriában továbbra is rendkívüli szükség van a humanitárius segítségnyújtásra: több mint 11 millió szír polgár szorul segítségre, és több mint 5,6 millió ember hagyta el az országot, akiknek biztosítani kell a hazatérés és újrakezdés lehetőségét. A kormány ezért a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyház két fejlesztésének támogatásáról döntött. Az 1,1 milliárdos támogatásnak köszönhetően az iskola nélkül maradt gyerekek milliói közül több ezren újra tanulhatnak, valamint a lebombázott és elhagyatott Homsz városába visszatérő családoknak újra lesz hol lakniuk.