RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Több mint 180 millió forint összegű támogatásból fejlesztenek Szobon

Agrárminisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 16:54

A Vidékfejlesztési Program keretében elnyert támogatásoknak köszönhetően mintegy 180 millió forintból fejlődhet a helyi infrastruktúra, valamint a lakosság számára elérhető szolgáltatások Szobon. Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a településen megszervezett projektzáró valamint projektindító rendezvényén köszöntötte a résztvevőket.

Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot

Agrárminisztérium, 2019. március 21. 16:39

Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot; az egykori erdészlak felújításával kialakított többfunkciós épület nemcsak turisztikai szolgáltatást nyújt, hanem hely- és gazdálkodástörténeti bemutatónak is otthont ad.

Magyarország gázellátása a jövő évre is biztosított

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2019. március 21. 16:34

Magyarország jövő évi gázellátása akkor is biztosított, ha Moszkva és Kijev között nem születik az év végéig új, gáztranzitról szóló megállapodás, a Gazprommal emellett megindult a hosszú távú hazai ellátás biztonságához szükséges tervezés és együttműködés is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

22 millió facsemetét ültet a kormány

Agrárminisztérium, 2019. március 21. 16:22

A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához - mondta az agrárminiszter csütörtökön Kismaroson.

Hazánk kedvező befektetési lehetőségeket kínál ázsiai partnereinek

Pénzügyminisztérium, Pénzügyekért Felelős Államtitkárság , 2019. március 21. 15:20

Magyarország Hongkong legjelentősebb kereskedelmi partnere a kelet-közép-európai régióban, a meglévő kölcsönös üzleti bizalmat tovább mélyítheti a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezésen belüli együttműködés – emelte ki Gion Gábor Edward Yau kereskedelemért és gazdaságfejlesztésért felelős hongkongi miniszterrel folytatott mai megbeszélésén.

Ritka betegség ma már a tbc Magyarországon

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 14:52

Magyarországon mára már ritka betegségnek számít a tuberkulózis (tbc) - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

Lerakták az új Bozsik Stadion alapkövét

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 14:46

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa csütörtök délben lerakta az új Bozsik Stadion alapkövét.

Az igazságügyi miniszter vizsgálja az igazságügyi szakértők statisztikai adatszolgáltatásainak gyakorlatát

Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 14:40

Az igazságügyi miniszter, mint a közhiteles igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság vizsgálja az igazságügyi szakértők Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara felé teljesített statisztikai adatszolgáltatásait a 2018. évi szakértői tevékenységek vonatkozásában.

Az agrárium lehetőségei a klímavédelemben

Agrárminisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 14:24

A magyar környezetpolitika kiemelt célja az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a kockázat-megelőzés és -kezelés előmozdítása, a biológiai sokféleség megőrzése, valamint az agrár-környezetvédelem megerősítése – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kaposváron, az I. Agrárutak Konferencián.

Sikeresen lezajlott az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása

Agrárminisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért Felelős Államtitkárság, 2019. március 21. 13:50

Eredményesen lebonyolította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az „Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása” (INTEL) című, kétéves projektjét, amely a hivatal élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszerének korszerűsítését és az ügyfelek elektronikus ügyintézésének egyszerűsítését tette lehetővé. A 3,805 milliárd forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 program részeként, az Európai Unió 100%-os vissza nem térítendő támogatásával valósult meg.