Ünnepélyes keretek között átadták Molnár C. Pál (1894-1981) festőművész restaurált Angyali üdvözlet című, nagyméretű alkotását a róla elnevezett emlékházban hétfőn Battonyán.
Varga Mihály pénzügyminiszter az OECD Nemzeti Tanács elnökévé nevezte ki Gion Gábort, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárát.
Mario Zenari bíborossal, a Szentszék Szíriába akkreditált nunciusával tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Budapesten, a Miniszterelnökség Karmelita épületében hétfőn.
Európában Magyarországon a legnagyobb az exporton belül a high-tech aránya, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások képesek a 21. századi technológia használatára, a magasabb hozzáadott érték előállítására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Andy Vajna a legnagyobb magyar filmproducer, a nemzetközi filmszakma és a hazai filmvilág kiemelkedő személyisége volt.
A hazai szőlő- és borágazatnak jelentős történelmi múltja, gazdag jelene és - a magyar borászok szakmai munkájának eredményeként – hosszú távú jövője is van – fogalmazott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban évről évre megrendezett Vince-napi vesszővágás alkalmával Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. A borosgazdák Szent Vincét a bor védőszentjeként tisztelik, nevenapját pedig hagyományosan termésjósló napként ünneplik.
Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában.
Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, jellemzően Soros György által finanszírozott aktivista csoportok nem csak behozzák a bevándorlókat, majd támogatják őket, amikor bűncselekményt követnek el, de még abban is segítenek, hogy pénzt keressenek az adófizetők kárára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít - jelentette ki a kormányszóvivő sajtótájékoztatón.
Történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton a Békés megyei Eleken.