A Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan elítéli a 2019. január 15-i nairobi terrortámadást, melyben a jelenlegi információk alapján eddig több mint 20 ember vesztette életét.
Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén szerdán Debrecenben.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2019. január 1-jétől határozatlan időre Kucsák Lászlót nevezte ki a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökének, aki az erről szóló okiratot a mai napon vette át a minisztertől. Az új vezető tevékenységének elsődleges célja a szakképzés és a felnőttképzés további fejlesztése, a 21. századi szakképzés megvalósítása.
A Kormány kiemelt feladatának tartja a felsőoktatás finanszírozásának kérdését. 2016-ban az új finanszírozási rendelet megteremtette a jogszabályi kereteit a képzési önköltségen alapuló finanszírozásnak, viszont akkor a keretösszegek emelésére nem volt lehetőség.
A vidékfejlesztés, a vidéki térség felzárkóztatása kiemelt fontosságú a kormány politikájában, amelyet a Tiszaadonyban és Kérsemjénben pályázati támogatással megvalósult közösségi házak fejlesztése is bizonyít – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A családok éve után is tovább erősödhet a családbarát Magyarország, "a lendület tovább tart", és továbbra is kiemelt kormányzati cél, hogy eltüntessék a fiatalok életkezdése, családalapítása előtt álló akadályokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A legfrissebb adatok szerint továbbra is folyatódott a növekedés a magyar turizmusban, egyre több külföldi turista érkezik Magyarországra, és a magyarok is többet utaznak. Tavaly novemberben közel 5 százalékkal nőtt a beutazó vendégforgalom, a belföldi turizmus pedig több mint 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
A kormány a 2017-ben indított beszállítófejlesztési programmal segíti a hazai kis- és középvállalkozói (kkv) réteg fejlesztését - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A magyar gazdaság - az uniós átlagot jóval meghaladó - jó teljesítménye mögött a munkavállalókat, a vállalkozásokat és a családokat támogató átgondolt pénzügyi és adópolitikai lépések állnak – hangsúlyozta Gion Gábor az Euromoney gazdasági magazin közép-kelet-európai fórumán.
Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be Kásler Miklós.