A kormány döntésének megfelelően megkezdődik az egészségügyi szakdolgozók további béremelésének előkészítése - az erről szóló feladatkijelölő kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár részt vett és felszólalt a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) Külügyminiszterek Tanácsának 39. ülésén 2018. december 14-én Bakuban.
Fontos lehetőség, egyben a Hungary Helps Program eredményeinek visszaigazolása az az együttműködési megállapodás, amelyet 2018. december 18-án kötött meg az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) és a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkársága.
A legjobb szívvel adott karácsonyi ajándékkal is előfordulhat, hogy nem tetszik, nem jó a mérete, hibás vagy nem működik. A fogyasztóvédelmi szabályok ismerete az ünnepek után is elkerülhetővé teszi a felesleges bosszúságokat.
Massimo Moratti, az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettese állásfoglalásában Budapest helyett nyilvánvalóan egy másik európai fővárosban történtekre reagál. Egy olyan rendőri beavatkozásra, ahol a tüntetők ellen hang-, víz- és könnygázgránátokat, vízágyúkat, lovasrohamot vetettek be.
Tudatosan a pénzügyekben (Nonprofit szervezetek a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében végzett tevékenységének támogatása) című pályázat kapcsán 80 millió forintot meghaladó, érvényesen befogadott pályázat érkezett.
A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására kétnapos budapesti látogatáson tartózkodó Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszter 2018. december 18-án látogatást tett az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol egyeztetést folytatott dr. Pacsay-Tomassich Orsolya nemzetközi ügyekért felelős államtitkárral.
Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén.
Minél élőbb kapcsolat kialakítását szorgalmazza Magyarország és a diaszpóra magyarsága között a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében Magyarországra látogató gyerekeket köszöntött kedden Budapesten.
Egyszülős családban és nevelőotthonban nevelkedő gyermekeknek gyűjtöttek karácsonyi ajándékot az Emberi Erőforrások Minisztériumnak (Emmi) dolgozói.