Az, hogy jövőre Budapest lesz Európa Sportfővárosa, számos előnyt és lehetőséget rejt, a nemzetközi sportversenyek megrendezése pedig egyben nagy felelősséget is jelent - mondta az MTI-nek Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy érték nem veszhet el - mondta Palkovics László innovációs és technológia miniszter az MTA csütörtöki rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
"Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat" - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.
Együttműködési megállapodást kötött a védett és fokozottan védett madarakat veszélyeztető illegális mérgezések visszaszorítása érdekében az Agrárminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Tavaly Magyarország volt az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője. A címvédésre jó esélyünk van, idén ugyanis mintegy 290 milliárd forintot, jövőre pedig több mint 200 milliárd forintot hagynak az adócsökkentések a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – mondta Izer Norbert Budapesten, a Joint Venture Szövetség és a Raiffeisen szervezte adókonferencián.
Több ágazat teljesítménye biztosítja az ipar bővülését: az élelmiszeripar, az építőipar, illetve az egészséggazdaságon belül is több olyan alágazat van, amely kimagaslóan teljesített októberben - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
December közepétől a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretén belül országszerte előfizethető lesz a mobilszolgáltatóknál a 4G hálózaton a SZIP Mobil mobilinternet csomag - jelentette be Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Mind a magyar, mind a román kormánynak az a célja, hogy a két ország közötti javuló kapcsolatok dinamikáját fenntartsa - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek az EBESZ külügyminiszteri tanácsa milánói ülésének keretében csütörtökön.
Szalay Annamária azt tartotta élete legfontosabb munkájának, hogy hozzájáruljon egy jobb, élhetőbb és a valós értékekre figyelő Magyarország létrejöttéhez – emelte ki Varga Mihály, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumi elnöke az alapítvány díjátadó ünnepségén.
Fontos, hogy a Kárpát-medencében új szellemi műhelyek jöjjenek létre a magyar fiataloknak, mert ők azok, akik majd a magyarság évszázadává teszik a 21. századot - jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a felvidéki Martoson.