A Soros-egyetem úgy megy, hogy marad, hiszen képzéseinek nagy részét továbbra is Budapesten tartja. Az egész ügy egy politikai blöff, amellyel a kormány nem kíván foglalkozni – mondta a kormany.hu-nak Hollik István kormányszóvivő.
Lezárult 19 nagyteljesítményű diagnosztikai és terápiás gép közbeszerzési eljárása, a tender értéke négymilliárd forint - jelentette be az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad.
A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián szereplő fiatalok korosztályuk példaképei, ezért nem mindegy, milyen eredményeket érnek el a sportban és hogyan viselkednek az élet más területén - mondta az emberi erőforrások minisztere a fiatal sportolók és edzőik köszöntésén hétfőn Budapesten.
A hajléktalanszállókon a téli hidegek beállta után is jut elég hely a rászorulóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az önkéntesség egyre népszerűbb a fiatalok körében és általában Magyarországon, 3,6 millióan önkénteskedtek már életükben, és csaknem egymillióan havonta teszik ezt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Youth Hungary Új Nemzedék Konferencia megnyitóján.
Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A kormány minden lépésével abban próbál segíteni, hogy a fogyatékossággal élők minél önállóbb életet élhessenek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a fogyatékos emberek világnapján.
A gyászoló családnak írt levélben fejezte ki részvétét Orbán Viktor miniszterelnök George H. W. Bush elnök halála miatt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn.
A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad, a beruházással 93 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.