A 22 állami erdőgazdaság évek óta változatlan feltételekkel teszi lehetővé a pályázó önkormányzatok számára a szociális tűzifához jutást.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken cseh kollégája, Andrej Babis meghívására hivatalos látogatást tesz Prágában.
Az ország 2841 óvodája kapja meg a napokban a Magyar népmesék rajzfilmsorozat díszdobozos kiadását.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országos Vérellátó Szolgálat központjában, véradással kezdte munkanapját 2018. november 27-én.
Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program - amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrárszakképzést, kutatást és felsőoktatást, ezáltal tovább fokozza az elmúlt 8 esztendőben a kibocsátását 50 százalékkal növelő magyar agrárium versenyképességét.
Amikor a bevándorlás kérdésében képviselt eltérő véleménye miatt bújtatott politikai eljárást folytatnak Magyarország ellen, akkor sérülnek az Európai Unió által vallott európai értékek - jelentette ki Varga Judit államtitkár Brüsszelben, az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) a mai napon elfogadta a versenyképesség javítására irányuló fő javaslatokat, amelyet a kormány elé terjeszt – jelentette be Varga Mihály a testület mai ülését követő sajtótájékoztatón.
A politikai párbeszédben és a kárpátaljai kisebbség jogai körül kialakult nézeteltérések ellenére mostani megbeszéléseinken sikerült a két ország számára egyaránt fontos, konkrét projektjeinkre összpontosítanunk - összegezte tapasztalatait egynapos kijevi tárgyalásait befejezve Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy éppen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapját követő napon mutatják be az erdélyi katolikus főpapok hős helytállását megörökítő kötetet – utalt az „Erdély arcai és harcai – Erdélyi katolikus főpapok a szekuritáté irattárának tükrében” című könyvet bemutató köszöntőjében november 25-ére Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.
Ha van ország, amelynek szüksége van erős Európára, az mindenképpen Magyarország - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bonnban.