Honvédelmi Minisztérium

Dr. Benkő Tibor

honvédelmi miniszter

Találatok száma:

Hírek

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren

Kormányzat, 2014. október 6. 9:39

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján hétfő reggel az Országház előtti Kossuth téren. Október 6-át a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

A tizenhárom honvéd tábornok vérbeli katona volt

Honvédelmi Minisztérium, 2014. október 6. 9:00

Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig - emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott ünnepi beszédében.

Fel kell gyorsítani a haderő-fejlesztési terv megvalósítását

Honvédelmi Minisztérium, 2014. október 6. 8:55

A honvédelmi miniszter szerint a 2012-ben született haderő-fejlesztési terven - amellyel a NATO is egyetértett - nem kell változtatni, azon viszont kell gondolkodni, hogy miként gyorsítsák meg a megvalósítását.

Ferenc pápa megemlékezett a hősi magyar halottakról az isonzói csaták helyszínén

Honvédelmi Minisztérium, 2014. szeptember 13. 16:09

Az első világháború kirobbanásának évfordulója alkalmából az isonzói csaták helyszínére ellátogató Hende Csaba honvédelmi miniszter és magyar zarándokok megemlékezést tartottak szombaton a magyar temetőben. A politikus átadta a minisztérium ajándékát Ferenc pápának, miután a katolikus egyházfő misét mondott a Fogliano Redipuglia-i katonai temetőben.

Az NKE hallgatóinak a közszolgálat teljes képét ismerniük kell

Honvédelmi Minisztérium, 2014. szeptember 8. 9:49

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak felkészültnek kell lenniük a maguk szakterületén, de az is fontos, hogy a rendszerben is tudjanak gondolkodni, ismerjék a közszolgálat teljes képét - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az NKE tanévnyitó ünnepségén Budapesten, az Orczy-parkban.

A lett–magyar katonai együttműködés fejlesztéséről írtak alá megállapodást

Honvédelmi Minisztérium, 2014. augusztus 28. 18:07

Magyarország és Lettország katonai együttműködésének fejlesztéséről írt alá megállapodást a két ország védelmi minisztere, Hende Csaba és Raimonds Vejonis csütörtökön Budapesten.

Csak elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért

Honvédelmi Minisztérium, 2014. augusztus 20. 9:21

Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes, augusztus 20-i eskütételén szerdán a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt.

Átadták a Vasfüggöny-kerékpárút újabb szakaszát

Honvédelmi Minisztérium, 2014. augusztus 19. 13:00

Hende Csaba honvédelmi miniszter a pánerurópai piknik 25-ik évfordulóján rendezett ünnepségen átadta a Vasfüggöny-kerékpárút újabb szakaszát.

Az összetartozás ereje

Honvédelmi Minisztérium, 2014. augusztus 18. 16:26

„Ma arra az emberre emlékezünk, akinek a művével az országunk története elkezdődött. Nehéz, hullámzó idők voltak, amikor túl kellett élni, fel kellett emelkedni. Ehhez pedig az összetartozás erejére volt szükség” – fogalmazott ünnepi beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium államalapító Szent István ünnepe alkalmából rendezett központi ünnepségén, augusztus 18-án.

Száztizenkilenc végzős honvédtiszt vette át oklevelét

Honvédelmi Minisztérium, 2014. augusztus 18. 11:37

Készen kell állni arra, hogy minden kihívásra megfelelő választ adjunk -mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, ahol száztizenkilenc végzős hallgató vehette át oklevelét hétfőn.