Új nemzet született 1848-ban, amely átélte, hogy a hazában mindenki összetartozik - jelentette ki a honvédelmi miniszter a nemzeti ünnepen Sümegen.

1848. március 15-én, a reformkor készülődése után eljött az idő, hogy a dolgok megváltozzanak. Az ezeresztendős haza megújult, mert a lelkekben is megtörtént a változás – mondta Hende Csaba.

Kép letöltéseFotó: Nagy Lajos, MTI

„Új nemzet született, mert a magyarok hajlandóak voltak összeadni erejüket és megharcolni jogaikért” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy az emberek hátrahagyták otthonukat és a hazáért harcoltak, akik pedig nem mentek, azok is tudták, hogy az „ügy és a zászló” az övék.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Habsburg Monarchia jól kiképzett csapatait a hevenyészve felszerelt honvédok csaknem az egész ország területéről kiverték, és bár a cári sereg túlereje megadásra kényszerítette a magyarokat, ügyük nem bukott el.

Kép letöltéseFotó: Nagy Lajos, MTI

Hende Csaba kiemelte: március 15. egyben a számvetés ideje is. A kormány az elmúlt öt évben végzett munkájára utalva azt mondta, hogy „békeidőben végigharcoltunk egy szabadságharcot az Országgyűlés, a diplomácia és a kormányzás eszközeivel”.

„Az állam és az emberek pénztárcájában kotorászó nemzetközi bankok és cégek Brüsszelt és más államok kormányait is csatasorba állították, hogy folytathassák pénzünk kiszivattyúzását” – fogalmazott a miniszter.

Vállaltuk a konfliktusokat, jelentősen meglazítottuk az adósságok bonyolult hálóját, amelyek egyként bénították az országot – szögezte le Hende Csaba.

A közelgő tapolcai időközi országgyűlési választásra utalva azt mondta, újra megméretik mindaz, amit eddig a kormány elvégzett, és kérte a megjelenteket, éljenek választójogukkal.

Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a tapolcai időközi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul, a bizakodás ünnepének nevezte március 15-ét. Mára magunk mögött hagytuk a szorongás, a félelem és a magunkba fordulás korszakát, ezért új esélyünk van arra, hogy Magyarország emelkedő nemzet legyen – jelentette ki.

(MTI)