A biztonságért nap mint nap dolgozni kell - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken.

Simicskó István úgy látja, a visegrádi országok biztonsági, politikai és gazdasági értelemben is fontosak Európa számára. Biztonsági szempontból a V4-ek kiállása erőt mutat, és példát Nyugat-Európának is. Közölte: bízik benne, hogy növekedni fog ez a tábor, amelynek Magyarország volt az élharcosa az elmúlt három évben.

Meg kell védenünk Európa külső határait, meg kell védenünk a családok, a nemzetek biztonságát - hangsúlyozta.

"Mi Közép-Európában megtanultuk (...), ha nincs erős, ütőképes hadseregünk, akkor előbb-utóbb idegen elnyomás lesz a vége. Most pedig látjuk, milyen invázió éri Európát" - fogalmazott.

A miniszter elmondta azt is, hogy a visegrádi négyek, illetve a közép-európai országok erősítették együttműködésüket az utóbbi években.

Felidézte, hogy csütörtökön közös hadgyakorlatot tartottak a visegrádi országok hadseregeinek különleges alakulatai. Az összefogással nemcsak megnégyszereződik, hanem sokszorosan összeadódik az erejük - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a válságövezetekben is sok helyen együttműködnek a V4-ek.

(MTI)