A jövő hónapban Tatárszentgyörgy mellett, a Sarlóspuszta Club Hotelhez tartozó lőtérkomplexumban rendezik meg a 27. elöltöltő fegyveres világbajnokságot. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót július 21-én, a helyszínen az esemény fővédnöke, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. Az eseményen részt vett Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke, illetve a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetségét irányító Németh Balázs is.
A Nemzetközi Elöltöltő Fegyveres Lövész Szövetség (MLAIC) két évvel ezelőtti, granadai elnökségi ülésén dőlt el, hogy Magyarország lesz a 2016-os világbajnokság házigazdája; a megmérettetésre augusztus 13–21. között kerül sor a Sarlóspuszta Club Hotel melletti lőtéren. A rendezési jog elnyerése azért is nagy eredmény, mert az elöltöltő fegyveres (feketelőporos) lövészet mindössze bő két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon; a sportágat az 1990-es évek közepétől űzik itthon.
Kép letöltése
Simicskó István elmondta: legyen szó bármilyen sportágról, egy világbajnokság megrendezése mindig fontos Magyarország számára. Egyaránt mutathatjuk meg hazánk szépségeit és azt is, hogy jó házigazdák vagyunk. Méltatta a sportlövők és az elöltöltő fegyveres lövészek szövetségének együttműködését, a sportáguk érdekében mutatott egységes fellépését. A miniszter szerint a két szervezet jó kapcsolata is kellett a világbajnokság rendezési jogának elnyeréséhez. A feketelőporos lövészekről Simicskó István megjegyezte: olyan sportemberek, akiket hagyománytisztelet jellemez. Mint fogalmazott: a sporthoz egyfajta történészként is viszonyulnak a szeretett sportágukon keresztül.
A tárcavezető rámutatott: a Magyar Honvédség tízéves (2016–2026 közötti időszakra vonatkozó) fejlesztési tervének markáns eleme a társadalom felé történő nyitás. Ez leginkább az önkéntes tartalékos rendszeren keresztül valósítható meg, ennek egyik alapja pedig a lőkészség elsajátítása. A cél ezért olyan lőterek létrehozása, ahol a fiatalok biztonságos körülmények között megszerezhetik a szükséges tudást. „Egy lőtérfejlesztési programot szeretnénk elindítani, egyeztetve a sportlövők szövetségével. Remélem, hogy a kormány hamarosan rábólint erre a törekvésre, és ilyen módon a sportlövészet tovább erősödhet, fejlődhet Magyarországon” – tudtuk meg Simicskó Istvántól.
Kép letöltése
Nagy György elmondta: Magyarország az elmúlt időszakban számos rangos esemény házigazdája lehetett. 2014-ben – éppen Sarlóspusztán – a koronglövők kontinensviadalára került sor, az idén pedig Győrben volt sportlövő légfegyveres Európa-bajnokság. A augusztusi megmérettetés különlegességét pedig az is adja, hogy hazánk utoljára 1934-ben, azaz 82 éve rendezhetett lövész-világbajnokságot.
A vb szervezőbizottságának elnökeként is tevékenykedő Németh Balázstól megtudtuk: az augusztusi viadalra készülve a Sarlóspuszta Club Hotel közelében elterülő lőtér hatalmas fejlődésen esett át. A már korábban is működő koronglőtér mellé a közelmúltban pontlövő lőterek épültek, összesen 80 (benne 21 állandó) lőállással, 25, 50 és 100 méteres lőpályákkal. Ezzel az országban egyedülálló komplexum jött létre, amelyen a feketelőporos, illetve a sportlövészek számára bármilyen nemzetközi verseny megrendezhető. Az elnök elmondta, hogy az augusztusi vb-re 24 ország 340–350 lövészét várják, külön egyéni és csapatküzdelmeket rendeznek, s a versenyszámok lefedik a tűzfegyverek teljes történelmét. A lövészek 25, 50 és 100 méter távolságra lőnek a korabeli elöltöltő fegyverekkel vagy azok pontos másolataival. A magyar csapatot várhatóan 25 lövész alkotja. Közülük tízen lehetnek képesek top 10-es eredményre, éremszerzésre pedig a hadipuskás számokban mutatkozik a legnagyobb esély.
Kép letöltéseMagyarország egyébként 2003-ban lett teljes jogú tagja a Nemzetközi Elöltöltő Fegyveres Lövész Szövetségnek, s lövészeink ugyanebben az évben szerepelhettek először nemzetközi versenyen, egészen pontosan a finnországi Halikkóban megrendezett Európa-bajnokságon. A magyar feketelőporos lövészek azóta számos komoly eredményt értek el. Az első dobogós helyezés 2009-ben, a spanyolországi Valenciában rendezett Eb-n, a Grand Prix of Versailles versenyszámban született meg; a Balassi János, Nagy Imre, Németh Balázs összetételű csapat harmadik lett. 2010-ben a barcelosi (Portugália) világbajnokságon Nyitrai József megszerezte hazánk első egyéni érmét is, miután a második helyen végzett a Lamarmora R (csappantyús hadipuska, 50 méter) kategóriában. A portugáliai megmérettetésen debütált a magyar vonatkozású Kossuth (kovás puska csapat) szám, amelyben a Mészáros Gyula, Nyitrai József, Németh Balázs alkotta trió rögtön ezüstérmet szerzett. Az eddigi legeredményesebb szereplés a 2013-as eisenstadti (Ausztria) kontinensviadalhoz kötődik, ahonnan a magyar versenyzők két ezüst- és egy bronzéremmel térhettek haza.
(Honvédelmi Minisztérium)