Hende Csaba honvédelmi miniszter a mai napon a legmagasabb elismerést, a „Hazáért Érdemjelet” adományozta Kádár Sándor őrnagynak, a Magyar Honvédség vadászpilótájának, akit a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban látogatott meg.
A tárca vezetője a kitüntetés átadásakor elmondta, Kádár Sándor őrnagy a legfontosabb katonai erényből, a bátorságból vizsgázott jelesre és a földi irányítással együtt a lehető legjobban oldották meg azt a szerdai vészhelyzetet, mikor a magyar légierő Gripen vadászrepülőgépe műszaki meghibásodás miatt leszállásra alkalmatlanná vált.
A Gripent vezető őrnagy végül kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált Kecskeméten, miután az általa vezetett együléses vadászrepülőgép orrfutója meghibásodott. Az őrnagy példás helytállással, saját döntése alapján, testi épségét kockáztatva a repülőgép elhagyása helyett – amely a gép lakott területen kívüli megsemmisülését eredményezte volna – a jóval kockázatosabb hasraszállás mellett döntött, és megmentette a magyar légierő JAS-39 Gripen vadászrepülőgépét. A szerencsétlenül járt 30-as oldalszámú gépet ma már saját kerekein egy hangárba vontatták, a szakértői vizsgálatok alapján a repülőgép javítható.
A pilótát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában kezelik nyolc napon túl gyógyuló gerincsérüléssel. Sérülése műtéti beavatkozást jelenleg nem igényel, felépülése, rehabilitációja előreláthatólag fél évet vesz igénybe.
A Hazáért Érdemjel a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb elismerés, ami a szolgálat vagy a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenység, bátor helytállás, hősies magatartás elismerésére adományozható.
(Honvédelmi Minisztérium)