Az átfogó fejlesztéseknek köszönhetően olyan honvédség jön létre, amely képes és kész az országot megvédeni – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter december 13-án, csütörtökön, a szolnoki helikopterbázison tartott vezetői állománygyűlésen.
A miniszter a tárca felsővezetői és a honvédség parancsnokai előtt tartott előadásában elmondta, az Országgyűlés szerdai döntése nyomán minden törvényi feltétel adott ahhoz, hogy a honvédség szervezeti és technikai fejlesztését, átalakítását végigvigyék. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program érinti a haderő minden részét, új eszközöket, fegyvereket, helikoptereket, repülőket és járműveket szereznek be, de átalakítják a minisztérium és a Magyar Honvédség működését is, mégpedig úgy, hogy szétválasztják a két szervezetet. Ilyen átfogó, minden részletre kiterjedő modernizációra az utóbbi évtizedekben nem volt példa – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy egy valóban ütőképes, bármikor, bármilyen körülmények között bevethető hadsereg jön létre a program végén.
A konkrét technikai fejlesztésekről elmondta, a napokban adtak át mintegy tízezer, magyar szakemberek által összeszerelt új fegyvert, köztük pisztolyokat, gépkarabélyokat és géppisztolyokat. Felújították a meglévő harci helikoptereket, s újakat is vásárolnak; összesen mintegy 40 forgószárnyasra van szüksége az országnak – mondta. Megérkeztek az első szállító repülőgépek, és mintegy 800 új járművet vásároltak eddig, de a tervek szerint harcjárműveket is beszereznek majd. A katonák felszerelésének fejlesztése is előrehaladott állapotban van, ennek része a Digitális Katona program – fűzte hozzá.
A miniszter kiemelte, a kormány támogatását élvező fejlesztési program végigvitelére garanciát jelent a tárca költségvetésének folyamatos emelkedése. Korábban azt a célt tűzték ki, hogy 2024-re a GDP 2 százalékát kell elérje a honvédelmi kiadások mértéke, de ezt előbb is elérhetik – mondta a miniszter, hozzátéve hogy idén a tervezett 1,1 százalék helyett a GDP 1,4 százalékát fordítjuk már a védelmi kiadásokra.
A technikai eszközök fejlesztésén túl a program célkitűzései között szerepel a katonák életpálya-modelljének folyamatos fejlesztése, beleértve az illetmények emelését és lakhatásuk támogatását. „Az ország számára a katonák hivatása nélkülözhetetlen, ezért megbecsülést érdemelnek mind erkölcsi, mind pedig anyagi értelemben” – hangsúlyozta. A jövőben változás lesz az is, hogy egyszerűsítik egyes beosztások betöltésének feltételrendszerét, ezzel lehetőség biztosítva a fiatalabb, alacsonyabb rendfokozattal rendelkező katonáknak is.
A parlament szerdai döntése egy fontos új alkalmazotti kategóriát hozott létre, amelynek értelmében a tárca civil munkavállalói ezentúl nem közalkalmazotti, hanem honvédelmi alkalmazottként folytatják munkájukat. Számukra január 1-jétől 20 százalékos, majd három éven át tartó, 5-5-5 százalékos béremelést biztosít a honvédelmi tárca.
A miniszter előadása után dinamikus bemutatót tartottak a bázis repülőterén; ennek során a különleges rendeltetésű katonák – harci helikopterek és különböző harcjárművek támogatása mellett – demonstrálták felkészültségüket. A bemutató után a sajtó képviselői megtekinthették a fejlesztés során már beszerzett új eszközöket, fegyvereket és egyenruhákat.
A technikai bemutatón Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke hangsúlyozta, az ország biztonságának szavatolása jól felszerelt és kiképzett katonákat kíván. „Egy soha nem látott képességfejlesztés részesei, sőt megvalósítói lehetünk. Ez történelmi lehetőség, ugyanakkor történelmi felelősség is. Ennek tudatában tervezzük a Magyar Honvédség jövőbeni képességeit, szem előtt tartva azt a célt, miszerint egy erős ország nem létezhet erős hadsereg nélkül” – mondta, hozzáfűzve, hogy ebben az erős hadseregben az első a katona és a személyes felszerelése, kiképzése, harcjárművei és szállítóeszközei.
(Honvédelmi Minisztérium)