A béke melletti katonai kiállást nevezte a kor kihívásaira adott válasznak a honvédelmi miniszter csütörtökön Várpalotán, a Brave Warrior 2016 és a Black Swan 2016 magyar vezetésű többnemzeti gyakorlat látogatói napján tartott bemutató utáni sajtótájékoztatóján.

Simicskó István kifejtette: a szövetségesekkel együtt végzett hadgyakorlat a közös fellépés hatékonyságának bizonyítéka, és "korunk új kihívásaira, köztük a terrorizmus terjedésére adott válasz a békéért való kiállás jegyében végzett hadgyakorlat", Magyarország és szövetségesei részéről.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Mint mondta, minden korban fontos, hogy legyenek, akik felismerik a kor problémáit és orvosolják azokat. Ez a gyakorlat kiválóan példázta, hogy hogyan képesek a magyar katonák szövetségeseikkel együtt, hatékonyan fellépni - tette hozzá.

A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: Magyarország abban érdekelt, hogy minél több hadgyakorlaton vegyen részt, hiszen azok az ország biztonságát szolgálják. "Miközben déli határainkat védelmezzük, képesek vagyunk arra, hogy egy ilyen hadgyakorlatban is hatékonyan teljesítsünk" - hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Simicskó István kijelentette: az állampolgárok azt várják, hogy az új katonai kihívásokra felkészülve, "szövetségeseinkkel együttműködve válaszoljunk".

A gyakorlatot megtekintette Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök és Petr Pavel vezérezredes, a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A Brave Warrior 2016 gyakorlatsorozat a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár alegységeinek felkészítését foglalja magában. A Black Swan 2016 Sofex egy többnemzeti különleges műveleti gyakorlat, amely Magyarország különböző katonai gyakorlóterein zajlik, szeptember 11. és 30. között. Fő célja, hogy elősegítse a különleges műveleti erők és a hagyományos hadviselést folytató erők közötti hatékony együttműködést. A gyakorlat a magyar, amerikai, lengyel, horvát és szlovén különleges műveleti erők katonáinak közreműködésével zajlik.

(MTI)