„Fontos a haza védelmének ügye. Tudjuk azt, hogy a hazánk semmivel sem pótolható, Magyarország csak egy van, minden bajtól meg kell védeni és a Magyar Honvédség katonái erre esküdtek fel, ezért vállalják nap, mint nap a szolgálatukat” - fogalmazott dr. Simicskó István Nyíregyházán, szeptember 28-án, csütörtökön.
A honvédelmi miniszter középiskolás fiataloknak tartott előadást a „Hadtudomány és Társadalom, különös figyelemmel a Tiszántúlra” elnevezésű kétnapos konferencián. A Magyar Hadtudományi Társaság szervezésében megtartott rendezvény keretében előadást tartó dr. Simicskó István hangsúlyozta katonáink helytállását és áldozatvállalását. Hozzátette: Magyarország biztonsága három pilléren alapszik. A Magyar Honvédség felkészültségén, tudásán, képességein és szellemiségén; a NATO szövetségi rendszerünkön és az állampolgárok hazafias elkötelezettségén.
A jelen és a közeljövő biztonságpolitikai változásairól szólva dr. Simicskó István elmondta: az általános hadikultúra megváltozott és éppen ezért a Magyar Honvédség feladatrendszere is módosult. Az előttünk álló kihívások sokrétűsége kapcsán aláhúzta: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik legfőbb célja, hogy egy a modern, a kor kihívásainak megfelelni tudó, ütőképes haderőt teremtsen meg. Mindezt olyan eszközökkel, mint a honvédelmi életpálya modell részét képező, 2015-ben elindított, összesen 50 százalékos illetménynövelés, vagy a katonáink lakhatását támogató intézkedések és az egészségkárosodási ellátás rendszere is.
Dr. Simicskó István a program kapcsán hozzátette: „az elmúlt 25-26 év legátfogóbb, legnagyobb kiterjedésű haderőfejlesztési reformját szeretnénk elindítani, amely – többek között - a tartalékos rendszer új alapokra helyezéséből is áll. Területvédelmi elven szeretnénk újra szervezni a tartalékos rendszerünket, a választásokig hátralévő időben mintegy ezer tartalékost veszünk fel. Szerintem jól állunk ebben a munkában, hamarosan két turnusban is eskütételünk lesz. Hosszútávon gondolkodunk, hiszen 2026-ra azt tervezzük, hogy legyen egy húszezer fős tartalékos állományunk, ami valós képességekkel van megáldva.”
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy ha valaki ma területvédelmi tartalékosnak jelentkezik, a sikeres felvételt követően, egyszeri szerződéskötési és ezt követően évi rendelkezésre állási díjat kap. A 120 órás alapkiképzéstől kezdődően a tényleges szolgálat ideje alatt fizetést, utazási hozzájárulást, ruházati és élelmezési, valamint elhelyezési ellátást is nyújt számára a Magyar Honvédség. Ezen túlmenően a tárcavezető bejelentette, hogy a felsőoktatásban tanulók ösztöndíjban is részesülhetnek. „Ha valaki felsőoktatásban tanul, egyetemista, főiskolás, a tanulmányai alatt köt szerződést velünk, akkor félévente 37 485 forintot kap” – fogalmazott dr. Simicskó István, hozzátéve: a jelentkezőknek ezt követően el kell végeznie egy e-learning tanfolyamot, majd két modult a tiszt, vagy altiszt képzés keretében - ami a nyári szünetben két hetet vesz igénybe. Az első modul után a féléves díj közel 50 ezer forintra, a második után pedig 62 430 forintra emelkedik. „Ez kiegészül a rendelkezésre állási díjjal és sok minden mással, amely összességében már nem egy elvetendő összeg” – mondta a honvédelmi miniszter.
A tárcavezető hozzátette, hogy szintén a fiatalokat szólítja meg az idén január elsejétől működő Honvédelmi Sportszövetség is, ahol technikai és küzdősportokban egyaránt ki tudják magukat próbálni a tanulók.
A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán dr. Simicskó István hangsúlyozta, hogy a kormány ígérete szerint 2024-re hazánk GDP-jének két százalékát honvédelemre fogják fordítani. E növekvő költségvetési keretet a honvédelmi tárca értelmesen és jól kívánja elkölteni. Ennek megfelelő döntés volt például a jelenleg is rendszerben lévő szállítóhelikopterek nagyjavíttatása is.
(Honvédelmi Minisztérium)