A-10-es repülőgépeket tekintett meg december 2-án, Pápán Colleen Bell amerikai nagykövet a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség több vezetője társaságában. A felek méltatták a két ország közötti katonai együttműködést, és hitet tettek annak további erősítése mellett.
Pápán tett látogatást szerdán Colleen Bell amerikai nagykövet, Siklósi Péter, a honvédelmi tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes és Eric Vollmecke vezérőrnagy, az Európában állomásozó amerikai légierő tábornoka. Ennek során megtekintették a Thunder Cloud 2015 közös kiképzés keretében hazánkba érkezett amerikai A-10 típusú repülőgépeket is. A gyakorlaton csaknem háromszáz magyar és mintegy háromszázötven amerikai katona vesz részt.
Siklósi Péter beszédében felidézte: a tavalyi walesi NATO-csúcs a megváltozott biztonsági körülményekre hivatkozva elfogadta a szövetség készenléti akciótervét, amely megnövekedett jelenlétről és megnövekedett intenzitású gyakorlatokról rendelkezik. Ennek jegyében az elmúlt időszak során rendkívül intenzív gyakorlatsorozaton vett részt a Magyar Honvédség itthon, illetve külföldön egyaránt. Mint a helyettes államtitkár fogalmazott, e gyakorlatok során minden esetben különös jelentőségű a közös kiképzési tevékenység az amerikai haderővel: e munka az amerikai-magyar katonai kapcsolatok leglátványosabb, legkiemeltebb területei közé tartozik. Siklósi Péter külön hangsúlyozta az Operation Atlantic Resolve fontosságát, és emlékeztetett: még idén megrendezik a Wise Foresight gyakorlatot. A hasonló kiképzések jövőre is folytatódnak.
Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete méltatta hazája és Magyarország katonai együttműködését. Mint felidézte, a két haderő már hazánk 1999-es NATO-csatlakozása előtt is közösen tevékenykedett az európai szabadság és stabilitás növeléséért, és azóta is számos további gyakorlatot végeztek közösen. A kétoldalú együttműködés erősödése nyilvánvaló – mutatott rá Colleen Bell, és külön kiemelte: miközben a legtöbb korábbi közös hadgyakorlat a szárazföldi haderők interoperabilitásának erősítését célozta, idén három alkalommal a légierők is együttműködhettek különböző feladatok végrehajtásában. A nagykövet úgy fogalmazott: e közös hadgyakorlatok fokozatosan erősítik a történelem legnagyobb és legsikeresebb katonai szövetségét, a NATO-t is. Ennek szellemében a pápai gyakorlatokon a magyar szárazföldi ellenőrző személyzet dolgozik közösen az amerikai légierővel, hogy jobban megértsék egymás rendszereit, protokollját, és ezáltal még hatékonyabban működhessenek együtt a jövőben a szövetségi rendszerben.
Eric Vollmecke vezérőrnagy hangsúlyozta: a két ország katonai együttműködése kiterjedt, eredményes és mindkét félnek hasznos, hiszen kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Az amerikai légierő által biztosított műveleti területi biztonsági csomag révén a pilóták különböző környezetben, légterekben tehetik próbára képességeiket, és ennek során tizenkét országban hajtanak végre különböző foglalkozásokat Európában. A tábornok rámutatott: a mai kihívásokkal egyetlen nemzet sem képes egyedül szembenézni, így a közös gyakorlatokban minden NATO-tagnak részt kell vennie. Az A-10-esek Magyarországra érkezése a két ország kapcsolatainak szorosságát bizonyítja, ám hazatérésükkel nem zárul le a közös tevékenység: jövő tavasszal tizenkét F-15C érkezik Európába legénységgel, támogató eszközökkel együtt a 144. Vadászrepülő Ezred kaliforniai, illetve a 104. Vadászrepülő Ezred massachusettsi támaszpontjáról. Az A-10-esekhez hasonlóan az F-15-ösöket is egész Európában bevetik majd a különböző repülési gyakorlatok és támaszponton kívüli gyakorlatok során. Vollmecke vezérőrnagy kiemelte: ez is azt mutatja, hogy az Egyesült Államok elkötelezett az európai biztonság és stabilitás növelése iránt, és várja a további lehetőségeket a közös gyakorlatokra.
„A NATO-szövetségesek közül az Egyesült Államok biztosítja a legnagyobb támogatást a Magyar Honvédség védelmi képességeinek fejlesztéséhez” - fogalmazott a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes. Dr. Orosz Zoltán altábornagy felidézte: a haderőfejlesztést a komoly pénzügyi alapok és eszközátadások mellett nemcsak technikai oldalon kell elképzelni, hanem sokatmondó, hogy 1991 óta összesen mintegy 1300 fő, a jelenleg beosztásban lévő személyi állományból pedig közel 350 fő vett részt valamilyen, az Egyesült Államok által biztosított képzésben. „E kiképzéseken, felkészítéseken a magyar haderő számos új képességre is szert tett, illetve bizonyította, hogy hatékonyan látja el szövetségesi kötelezettségeit. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt évek során több magyar katona is részesült amerikai elismerésben. „Mindent lehet jobban csinálni, mint ahogy tegnap csináltuk, ezért is fontosak ezek a közös kiképzések” - mondta az altábornagy, aki szintén hitet tett a katonai együttműködés további erősítése mellett.
(Honvédelmi Minisztérium)