A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő prioritást élvez - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Benkő Tibor elmondta: a honvédség 10 éves fejlesztési tervét, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot a mindenkori kihívásoknak, kockázatoknak megfelelően állították össze. Ütemezését az határozza meg, hogy mire van szüksége elsősorban az országnak, az ország biztonságának.
Az elsődleges területek között a miniszter a légierő fejlesztésén túl a katonák egyéni felszerelésének, eszközeinek modernizációját, a kibertámadások elleni védekezést szolgáló eszközök, továbbá páncéltörő eszközök beszerzését sorolta fel.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Zrínyi 2026 programban rövidesen megkezdődik a magyarországi fegyvergyártás, amely nemcsak a honvédség, hanem más fegyveres és rendvédelmi testületek fegyverellátását is fedezni kívánja, illetve a tervek szerint később más országok piacán is megjelennek a magyar fegyverek.
A közelmúltban beszerzett A319-es típusú Airbus csapatszállító repülők után olyan repülőgépek beszerzését tervezik, amelyekkel technikai eszközöket is szállíthatnak, légideszantolásra alkalmasak - ismertette Benkő Tibor.
A miniszter kiemelte: a program mögött az anyagi támogatás is megvan, ez biztosítékot ad arra, hogy önálló, erős Magyar Honvédséget tudjanak építeni.
A miniszter szombaton részt vett a Magyar Honvédség gyereknapi bemutatóján a Városligetben
(MTI, kormany.hu)