Magyarország és Lettország katonai együttműködésének fejlesztéséről írt alá megállapodást a két ország védelmi minisztere, Hende Csaba és Raimonds Vejonis csütörtökön Budapesten.
Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly január 17-én első magyar védelmi miniszterként látogatott Lettországba. Ezt a párbeszédet folytatva fogadta most Raimonds Vejonist.
Kép letöltéseSajtótájékoztatón elmondta: lett kollégájával áttekintették a két ország között 1999-ben megkötött megállapodás elmélyítésének további lehetőségeit. Azt remélik, hogy a most aláírt új alapdokumentum új lendületet ad az együttműködés fejlesztésének.
A megállapodás értelmében a lett magyar-katonai együttműködés fejlesztésének fő területei: a haderő-átalakítással kapcsolatos, valamint az EU elnökség során szerzett tapasztalatok átadása, térképészeti együttműködés, a NATO vezette többnemzetiségű hadműveletek tervezésében, szervezésében és végrehajtásában gyűjtött tapasztalatok átadása, továbbá a logisztikai és az egészségügyi együttműködés bővítése.
A két védelmi miniszter az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdésekről is egyezetett, kiemelten az ukrán válságról. Hende Csaba hangsúlyozta: Magyarország osztja az Oroszországgal határos balti államok és Lengyelország aggodalmait, s támogatja a biztonságuk erősítéséhez szükséges erőfeszítéseiket.
Kép letöltéseCsütörtök délelőtt a lett védelmi miniszter Kecskemétre látogatott, megtekintette a Gripen vadászgépeket, és találkozott azokkal a katonákkal, akik 2015 szeptembere és decembere között a balti államok - köztük Lettország - légtérrendészeti feladatait látják majd el.
Raimonds Vejonis a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy szerepet vállal a balti légtér-ellenőrzési misszióban. Kecskeméti látogatásáról azt mondta: kiváló technika és professzionális pilóták fogják biztosítani a balti légtér védelmét.
Kép letöltéseA két védelmi miniszter a jövő heti, walesi NATO-csúcstalálkozó témáiról és az azokkal kapcsolatos várakozásairól is egyeztetett. Raimonds Vejonis azt mondta: a csúcstalálkozón lesznek bizonyos kulcsfontosságú témák, amelyekre különösen figyelmet kell fordítani mind nemzeti, mind szövetségi szinten. Példaként emelte ki a korai riasztási rendszereket, valamint a NATO azon képességét, hogy időben tudjon reagálni a megváltozott biztonsági helyzetre és környezetre. A lett védelmi miniszter úgy véli: ahhoz, hogy politikai érdekeiket érvényesítsék, szükségessé vált a szövetség keleti szárnyának megerősítése. Mint mondta, a három balti országnak és Lengyelországnak egyaránt fontos, hogy a NATO jelenléte növekedjen a régióban.
Raimonds Vejonis elfogadhatatlannak nevezte Oroszország ukrajnai invázióját. Szerinte a fejlemények arra utalnak, hogy Oroszország nem törekszik politikai megoldásra. Hozzátette: az is látható, hogy az ukrán fegyveres erők "terrorellenes tevékenysége" mostanáig sikeres volt, s Oroszország keresi a módját, hogy ezen változtasson.
Kép letöltéseRaimonds Vejonis kiemelte: amikor Európának ilyen biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie, időszerű volt aláírni a lett-magyar megállapodást.
(MTI)