A Magyar Honvédség garantálja a magyar emberek és családok biztonságát - emelte ki a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Simicskó István kijelentette: Magyarország ma a legbiztonságosabb országok egyike.

Ahhoz, hogy ezt a biztonságot a legmagasabb szinten garantálni lehessen, erős állam, jól kiképzett, modern technikai eszközökkel rendelkező, jó szellemiségű honvédség kell, de az is fontos, hogy minden magyar ember nemzeti ügyként tekintsen a haza védelmére - mondta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A civil állampolgárok odafigyelésére, felelősségérzetére, hazaszeretetére is szükség van, ami nemcsak érzést, hanem tevékeny törődést is jelent - hangsúlyozta Simicskó István.

Közölte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program professzionális, technikai eszközeiben megújuló, hagyományait tisztelő, hazájukat szerető katonákból álló, ütőképes haderő felépítését célozza.

"Ez hazánk fennmaradásának záloga" - fogalmazott Simicskó István.

Hozzátette: az idén fennállásának 170. évét ünneplő Magyar Honvédség fejlesztése megkezdődött, ütemezetten haladnak tovább.

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar katonák az elmúlt évben is - a rendőrökkel közösen - megvédték az ország déli határait, miközben nemzetközi kötelezettségeiket is teljesítették: négy kontinensen tizennégy országban szolgálták a biztonságot és a békét.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Simicskó Istvánt a feladatszabó értekezlet szünetében tartott sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy az idei országgyűlési választás miként befolyásolja a honvédségi feladatokat. A miniszter elmondta: a parancsnoki állománytól azt kérte, a Zrínyi 2026 pártpolitikától mentes, kormányzati ciklusokon átívelő fejlesztéseit hajtsák végre. A katonák mandátuma folyamatos, nekik végig kell vinniük azokat a fejlesztési célokat, amelyeket megfogalmaztak - fűzte hozzá.

Kiemelte, új korszak kezdődött a Magyar Honvédségben: a fejlesztés, fejlődés időszaka, amely illetményemelésben, modern technikai eszközök beszerzésében is megnyilvánul. Ezt a munkát már megkezdték, s a következő időszakban is folytatják - mondta.

Simicskó István a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta a honvédség nyitását a társadalom, kiemelten a fiatalok felé. Ezt a célt szolgálják a honvédelmi sportközpontok és a kadétprogram is, melynek keretében már 55 iskolával kötött együttműködési megállapodást a honvédség.

Benkő Tibor vezérkari főnök azt mondta: a honvédség vezetői elismeréssel és köszönettel tartoznak katonáinak, akik 2017-ben is eredményesen teljesítették a megpróbáltatásokat jelentő feladataikat. Példaként említette, hogy a magyar katonák hazai és missziós szolgálatuk mellett 23 nemzetközi gyakorlaton is kivívták a partnerországok legnagyobb elismerését.

Kép letöltéseFotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kijelentette: lélekben, lélekszámban, technikai eszközökben is erősödött 2017-ben a Magyar Honvédség. Kifejtette: a honvédségben az intézkedések középpontjában a katona áll; ennek nyomán több, a katonák illetményfejlesztését, lakhatási támogatását érintő intézkedést hoztak. Kitért arra is, hogy a honvédségben korábban magasabb volt a távozók, mint a belépők száma, 2017 végére viszont több mint ezer fővel nőtt a létszám. Emellett az elmúlt időszakban több technikai eszközzel is gyarapodott a honvédség - tette hozzá.

Példaértékű eredményként szólt arról is, hogy a Magyar Honvédség öt tábornoka lát el magas rangú nemzetközi parancsnoki szolgálatot, vannak köztük európai uniós, NATO-beosztásban, valamint a Pentagonban is, egyikük pedig Monsban a kibervédelmi feladatokért felel parancsnokként.

A budai Várban, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott feladatszabó értekezleten részt vettek a honvédség különböző alakulatainak képviselői, továbbá mások mellett: Szegő László, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi főosztályának vezetője; Kovács József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója; Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója; Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke és Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

(MTI)