A Magyar Honvédség katonai életpályát kínál a Bp. Honvéd sportolói számára.

Simicskó István honvédelmi miniszter, aki egyben a klub társadalmi elnöke hétfőn elmondta, hogy szeretnének létrehozni egy sportolói századot, amihez vonzóvá kívánják tenni a katonai hivatást.

"A Bp. Honvéd sportolói választhatják a katonai hivatást, azaz összeköthetik a két életpályát. Amíg a sportoló aktív, addig a sportolói karrierjére koncentrálhat, visszavonulása után pedig egy biztos életpálya várja. Ezzel a programmal új fejezetet nyitunk, s bízom benne, hogy sikeres lesz" - mondta a politikus a sportolóknak tartott tájékoztatójában.

Simicskó István kifejtette, hogy a sport és a katonaság szorosan összefonódik, sok esetben hasonló értékeket képvisel, egyúttal jelezte, Magyarország pályázik a 2023-as katonai világjátékok megrendezésére.

Gáspár Levente alezredes katonai toborzójában részletesen ismertette a katonai életpálya feltételeit és lehetőségeit, egyúttal megemlítette, hogy Decker Attila válogatott vízilabdakapus például már élt a lehetőséggel. Hangsúlyozta, a sportolók pályafutásuk befejeztével a katonai hivatásban kamatoztathatják fizikumukat és mentalitásukat.

Az eseményen részt vett Marosi Ádám olimpiai bronzérmes öttusázó, továbbá Krizsán Szabolcs cselgáncsozó, akik egyaránt a katonaság kötelekében sportolnak a legmagasabb szinten.

(MTI)