Rendkívül fontos, hogy a társadalom lássa és érezze: a honvédség Magyarországért, a magyar emberekért, a magyar népért szolgál – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 2-án, csütörtökön, Budapesten, a tárca elismerésátadó központi ünnepségén.
A járványügyi helyzet kapcsán hozott óvintézkedések miatt idén nem kerülhetett sor a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségére a magyar honvédelem napján, így az elismerések átadását július 2-án tartották a Stefánia palota – Honvéd Kulturális Központban.
Köszöntőjében Benkő Tibor honvédelmi miniszter elsősorban a Magyar Honvédség járvány elleni küzdelemben betöltött szerepét emelte ki. Mint mondta, az elmúlt hónapokban a katonák még az új, szokatlan feladatok kapcsán is gyorsan és eredményesen tudtak cselekedni, ám felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus továbbra is óriási veszélyt jelent. „Eredményes munkán vagyunk túl. Egy olyan veszélyhelyzeten, amely után elmondhatjuk: a koronavírus elleni küzdelem első fázisát sikeresen vettük, de azt várjuk mindenkitől, hogy legyünk körültekintő, előrelátó és figyelmes, hiszen bár urai vagyunk a veszélyhelyzetnek, nem vagyunk túl rajta” – fogalmazott a tárcavezető.
Benkő Tibor hozzátette: a Magyar Honvédség 1848-as megalakulásának időszakához hasonlóan napjainkban is megmutatta, hogy készen áll a váratlan helyzetek kezelésére válságos időkben. „Ez az időszak megmutatja, hogy a Magyar Honvédség mindig képes és kész helytállni, bármilyen kihívásról legyen szó. Bármelyik feladatra gondolok, a Magyar Honvédség nélkül nem lehettet volna az ország védekezése sikeres” – mondta.
A honvédelmi miniszter elismerését és köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédségnek a járvány első szakaszában kifejtett helytállásáért, a lakosságnak nyújtott segítségéért. Mint mondta: „Rendkívül fontos, hogy a társadalom lássa és érezze: a honvédség Magyarországért, a magyar emberekért, a magyar népért szolgál.”
A központi ünnepségen a tárcavezető és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnökének műveleti helyettese adta át az elismeréseket és kitüntetéseket.
(honvedelem.hu)