Video-telekonferencia ülésen tárgyaltak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének védelmi miniszterei, a koronavírus-járvánnyal összefüggő szövetségi és szövetségesi tevékenységek áttekintéséről április 15-én. Hazánkat a megbeszélésen Szabó István honvédelmi államtitkár képviselte.

A mostani, rendkívüli NATO védelmi miniszteri találkozó napirendjét elsősorban a NATO és a szövetségesek koronavírus elleni fellépésének megvitatása uralta, fontos kiemelni annak jelentőségét, hogy ez volt az első védelmi miniszteri találkozó, amelyen Észak-Macedónia már teljes jogú szövetségesként vehetett részt. Egy újabb nyugat-balkáni ország csatlakozása, amelyhez Magyarország a NATO összekötő nagykövetségi feladatok ellátásával aktívan is hozzájárult, jelentősen növeli a hazánk számára kiemelt priortást élvező nyugat-balkáni régió stabilitását.

Kép letöltéseFotó: HM

A Szövetség tagállamai – Észak-Macedóniával összhangban – egyetértettek abban, hogy a tagországoknak egészségügyi válsághelyzet ellenére is fenn kell tartaniuk elkötelezettségüket a szervezet elrettentési és védelmi berendezkedésének további erősítése mellett, valamint a folyamatban lévő műveletek biztosítása iránt. A megbeszélés során a tagállamok leszögezték, azon túl, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a nemzeti haderők járványügyi védekezésben betöltött szerepéről, különösen fontosnak tartják, hogy a kialakult helyzet semmilyen módon nem hátráltathatja a Szövetséget alapfeladatainak ellátásában.

Szabó István honvédelmi államtitkár egyetértett kollégáival abban, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelem idején kiemelten fontos a szövetséges fegyveres erők által a polgári hatóságok részére nyújtott támogatás.

A szövetséghez kötődő műveletekre kitérve Szabó István hangsúlyozta, hogy nem feledkezhetünk meg a koronavírus-járvány mellett az aktuális biztonsági kihívásokról, és feladatokról, ezért a Magyar Honvédség továbbra is kiemelten kezeli a nemzetközi kötelezettségvállaláson alapuló szerepvállalásokban történő részvételt. Az államtitkár kiemelte, hogy a nemzetközi műveletekben résztvevő csapatok vonatkozásában elsődleges cél – a műveleti biztonságon túl – a személyi állomány egészségi állapotának megőrzése és az egészségügyi kockázatok csökkentése.

A NATO folyamatos együttműködésével kapcsolatban Szabó István kiemelte, hogy Magyarország rendkívül fontosnak tartja a szövetségesei és partnerei támogatását a kialakult egészségügyi helyzetben. Hazánk három szövetségesének – Horvátország, Szlovénia és Észak Macedónia -, valamint partnerországának – Szerbia és Bosznia-Hercegovina – nyújtott támogatást összesen 600 ezer maszk és 31 ezer védőruha biztosításával – fejtette ki az államtitkár. Egyben kiemelte, hogy a NATO pandémia elleni védekezésének középpontjában két olyan szervezet is központi szerepet játszik, amelyeknek Magyarország ad otthont. A pápai repülőbázison települő Nehéz szállító Ezred kritikus szerepet játszik a NATO műveletek légi úton történő támogatása, továbbá a létfontosságú egészségügyi felszerelések szállításában. Az Egészségügyi Kiválósági Központ pedig kulcsszerepet játszik az orvosegészségügyi felkészülésben.

A Magyar Honvédség emellett hozzájárul a határvédelmi és járőrözési feladatok ellátásához, valamint felajánlotta egészségügyi képességeit és logisztikai kapacitásait a járvány leküzdéséhez.

A találkozón egyetértés volt abban, hogy kulcsfontosságú a Szövetség szerepének és egységének minél láthatóbbá tétele, amely a leghatékonyabb módja az álhírekkel és dezinformációval szembeni fellépésnek. Emellett elengedhetetlen az Európai Unióval való együttműködés erősítése is.

(honvedelem.hu)