Külügy-, valamint védelmi miniszteri szinten tárgyalt az EU Külügyek Tanácsa Brüsszelben november 19-20-án. A kétnapos rendezvényen hazánkat dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselték.
November 19-én a külügyminiszterek tárgyalását követően a tárcavezetők együttes munkaülésen tekintették át a biztonság és védelem aktuális kérdéseit, majd elfogadták az EU biztonság- és védelmi csomagról szóló tanácsi következtetéseket.
Az ülés témái között kiemelt helyen szerepelt a Katonai Tervezési és Vezetési Képesség (MPCC) jövője, a civil Közös Biztonság- és Védelempolitika (CSDP) kompakt, valamint az új Állandó Strukturált Együttműködés (PESCO) projektek.
A védelmi miniszterek programja másnap az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, EDA) Irányító Testületének ülésével folytatódott.
Ezt követően a védelmi miniszterek a NATO főtitkár részvételével áttekintették az EU-NATO együttműködés aktuális kérdéseit, így a katonai mobilitást, a két intézmény együttműködésének fejlesztési lehetőségeit, valamint a hibrid kihívások elleni fellépést. Ez utóbbi kapcsán dr. Benkő Tibor hangsúlyozta: Magyarország támogatja a Szövetség és az Unió országainak azon képességfejlesztési törekvéseit, amelyek a hibrid fenyegetésekkel szembeni ellenállóképességet erősítik. Ezen képességekhez kapcsolódóan a Magyar Honvédség kibervédelmi központot hozott létre, mellyel nagymértékben hozzájárul Magyarország, valamint a régió stabilitásához és biztonságához. Végezetül a miniszterek az EU CSDP missziók és műveletek jövőjéről folytattak stratégiai eszmecserét, különös tekintettel az EU Földközi-tengeri és Száhel övezeti szerepvállalására.
A találkozó margóján a V4 országok-, valamint Horvátország védelmi miniszterei megállapodást írtak alá, melyben üdvözölték Horvátország csatlakozását a 2019. második félévében szolgálatba lépő V4 EU harccsoporthoz.
Az aláírást követően a honvédelmi miniszter lengyel partnerével folytatott kétoldalú megbeszélést, amely során áttekintették a két ország jelenlegi és jövőbeli védelmi együttműködését, valamint megállapodtak abban, hogy Lengyelország hamarosan csatlakozik a budapesti Katona-egészségügyi Kiválósági Központhoz.
(Honvédelmi Minisztérium)