A NATO és az EU aktuális biztonsági-védelmi kezdeményezéseiről, valamint a visegrádi országok együttműködésének további lehetőségeiről tárgyaltak november 14-15-én a szlovákiai Tátralomnicon a V4-ek védelmi miniszterei.
A szerda esti munkaülésen dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere üdvözölte a V4 Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokság (V4 JLSG HQ) létrehozásáról szóló Egyetértési Megállapodás aláírását, amely az első olyan állandó közös képesség alapjait teremti meg, amelyet a Visegrádi országok felajánlnak a NATO számára. Az egyetértési megállapodás aláírása az első lépés, de még rengeteg munka vár a V4-re a képesség 2020-as teljes készenlétének eléréséig – fogalmazott a magyar védelmi miniszter.
A fórum második napján a november 19-20-án esedékes brüsszeli EU védelmi miniszteri találkozó előkészítése volt a középpontban. A honvédelmi tárca vezetője a téma kapcsán hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés fejlesztésére, valamint a szükségtelen duplikaciók elkerülésére. Szintén kiemelt figyelmet kell fordítani: a walesi vállalás teljesítésére, illetve a keleti és a déli kihívások kezelése közötti egyensúly fenntartására – tette hozzá.
Dr. Benkő Tibor tájékoztatta kollégáit arról, hogy a „Zrínyi 2026” hosszú távú haderőfejlesztési program keretében megvalósítjuk minden NATO képességcélunkat, továbbá Magyarország eddig is és a jövőben is 100 százalékosan feltölti a hozzá tartozó NATO-beosztásokat.
A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a védelmi miniszterek egyhangúan kijelentették, hogy a V4-ek közötti együttműködés nemcsak a Visegrádi országokat erősít, hanem a NATO-t és az Európai Uniót is. 2019-től Magyarország a védelmi költségvetés több mint 20 százalékát modernizációra fordítja, és fenntartja ezer fős nemzetközi békeműveleti hozzájárulását, melynek fókuszában a NATO-műveletek és a Nyugat-Balkán áll.
A találkozó eredményeként a V4 országok miniszterei egyhangúlag üdvözölték Horvátország csatlakozási szándékát a 2019 második félévében szolgálatba lépő V4 EU harccsoporthoz. A V4 országok egyetértettek abban, hogy a délről érkező kihívásokra a NATO-nak megfelelő figyelmet kell fordítania. Ezért Magyarország támogat minden kezdeményezést, amely a terrorizmus és a tömeges migráció elleni közös küzdelmet erősíti. A BREXIT tárgyalásokkal kapcsolatban a honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a kilépés nem befolyásolhatja negatívan a katonai együttműködést, ezért Magyarország támogatja egy védelmi miniszteri szintű ülés összehívását V4+Egyesült Királyság formátumban.
(Honvédelmi Minisztérium)