Százöt ország több mint hétezer katonája mérte össze tudását a VI. Katonai Világjátékokon, Dél-Koreában. A magyar delegáció kiemelkedőnek számító helyen zárt, s megszerezte a Magyar Honvédség első aranyérmét is. A hazatért sportolókat dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntötte a Honvédelmi Minisztériumban november 5-én, csütörtökön.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Katonai Sporttanács október 2−16. között a Katonai Világjátékokat. Magyarország eddig mind a hat világjátékon képviseltette magát. Idén tizenhat honvédsportoló indult a versenyen, akik atlétikában, ejtőernyőzésben, íjászatban, judóban, triatlonban, maratoni futásban és vívásban mérték össze tudásukat a riválisokkal. A legnagyobb presztízzsel bíró katonai sportesemény helyszíne ezúttal Dél-Korea volt, a 105 országból a magyar csapat a 38. helyen zárta a tornát.
A kiutazás előtt, szeptember végén Simicskó István köszöntötte a tornára induló katonákat. A honvédelmi miniszter akkor azt mondta: „Tegyék magasra a mércét, hozzák ki magukból a legtöbbet, hogy a Magyar Honvédség presztízsét és tekintélyét növeljék!”
A magyar csapat a maximumot is nyújtotta. A 38. hely értékét csak fokozza, hogy a hazai delegáció a nemzetközi viadalon kis létszámú, többségében amatőr sportolóval vett részt, ellentétben több olyan országgal, ahol 80-100 versenyző, köztük több élsportoló is szerepelt. Különösen kiemelkedő Kővágó Zoltán százados teljesítménye, aki diszkoszvetésben - az aktuális világ- és Európa-bajnokot legyőzve - a Katonai Világjátékok első magyar aranyérmét szerezte meg 66,01 méteres eredménnyel, úgy, hogy dobásával a közelmúltban rendezett világbajnokságon ezüstérmes helyezést ért volna el.
„Ismét bebizonyosodott, hogy a sportban kivételes képességekkel rendelkezünk” - kezdte beszédét Simicskó István, aki gratulált és köszönetét fejezte ki a tornán részt vevő katonáknak. Külön kiemelte Kővágó Zoltán teljesítményét, sporttörténelmi pillanatként említve az első, Katonai Világjátékon szerzett aranyérmet. Mint mondta, a sportoló ezzel jelentősen növelte a Magyar Honvédség és hazánk presztízsét. A rendezvényen a honvédelmi miniszter őrnaggyá léptette elő Kővágó Zoltánt.
A miniszter megerősítette: a tárca még nagyobb hangsúlyt fog helyezni a sportra. „A sport kulcs a társadalom kapujához. Szeretnénk a magyar fiatalokat is megszólítani, hiszen azon keresztül a hazafias nevelést is elő lehet segíteni, a pozitív értékrendet, szemléletmódot erősíteni a gyermekekben” - emelte ki a miniszter.
Hozzátette: az első, világjátékokon szerzett aranyérem arra ösztönöz mindenkit, hogy még nagyobb célokat tűzzön maga elé. „A minisztérium vezetése továbbra is mindenben támogatja a honvédsportolókat, hogy a jövőben is minél jobb eredményeket érhessenek el” - mondta Simicskó István.
Az ünnepségen a magyar delegáció tagjai, valamint a sportolók munkáját előkészítő és segítő szakemberek elismerésben részesültek, melyeket Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes adtak át a katonáknak.
(Honvédelmi Minisztérium)