„A jó katona nem attól jó, hogy gyűlöli az ellenséget, aki előtte van, hanem attól, hogy szereti azokat, akik mögötte vannak. Önök pedig pontosan ilyenek, ha nem is katonák” – mondta ünnepi beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter a Vas megyei Pornóapátiban, ahol több mint száz önkéntes katasztrófavédő tett esküt szombaton.
Savaria 2015 – Pinka 2015 címmel egész napos védelmi igazgatási gyakorlatot tartottak Pornóapátiban, amelyen négy Pinkamenti település, Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa és a házigazda Pornóapáti önkéntes katasztrófavédői vettek részt. A program keretében több mint száz újonnan belépő tett ünnepélyes esküt.
A frissen avatottakat Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte, aki beszédében a szeretet és a hűség mintaképeinek nevezte az önkénteseket. „Önök, akik civil munkájuk mellett eltérő életkorral, egészségi állapottal, vagyoni helyzettel és iskolai végzettséggel rendelkeznek, egyek abban, hogy készek önkéntesen, baj esetén a baj és a rászorulók közé állni. A veszély vállalásával is képesek menteni embertársaikat. Ezért pedig mélységes tisztelet jár önöknek” - mondta a tárcavezető az avatást követő beszédében.
A gyakorlaton a résztvevők több mint tíz különböző védelmi feladatot hajtottak végre. Így például mentettek alpin technikával, tüzet oltottak, védművet magasítottak, nyúlgátat építettek és mobilgátat használtak. A program lezárásaként a megjelentek baráti beszélgetés keretében értékelték ki a gyakorlat tapasztalatait. Az egybehangzó vélemények szerint minden résztvevő maximális teljesítményt nyújtott.
(Honvédelmi Minisztérium)