Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hivatalában fogadta Milan Maxim vezérezredest, szlovák vezérkar főnököt, akinek a két ország közötti kiváló együttműködés elismerése jeléül a Szövetségért Érdemjel kitüntetését adta át június 15-én, csütörtökön, Budapesten. A szlovák fél Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök meghívására érkezett hazánkba szakmai program keretén belül.
A honvédelmi miniszter a találkozón hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia kiváló kétoldalú együttműködést folytat a védelmi-, illetve katonadiplomáciai területen, legyen szó a hazánk déli határának védelmében nyújtott segítségről, közös kiképzésekről, gyakorlatokról vagy éppen a hadisírgondozásról. Nagyon fontos, hogy ez a védelmi együttműködés tovább erősödjön és bővüljön, hiszen ez nem csak a két ország, de a régió biztonságát is erősíti – tette hozzá a miniszter.
A két visegrádi ország továbbá egyetértett, hogy az illegális migrációs válság közvetlen kockázatot jelent a térség és Európa számára ezért kiemelten fontos az európai védelmi képességek növelése mind a V4-ek szintjén, mind pedig Európai Uniós viszonylatban.
A látogatás végén, a Magyarország és Szlovákia közötti szoros és példaértékű együttműködés megbecsülése jeléül dr. Simicskó István a Szövetségért Érdemjel kitüntetését adta át Milan Maxim vezérezredesnek.
(Honvédelmi Minisztérium)