A világnak rendre és biztonságra van szüksége – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter január 18-án, csütörtökön a Magyarországra akkreditált katonai- és véderő-attasétestület tagjai előtt a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.
A miniszter az attasék előtt elmondta, tiszteletreméltó döntést jelent a katonai hivatást választani a 21. században is, ez a pálya komoly szakmai felkészültséget, tudást igényel, s óriási felelősség is egyben. A katonák egy nagy közösséget alkotnak, amelyben közös a gondolkodás és közös a felelősség: az emberek biztonságának szolgálata. Katonákra mindig szükség lesz – hangsúlyozta a miniszter. A miniszter az attasék előtt elmondta, a különböző nemzetek hadseregei általában a békét és a biztonságot szolgálják, ugyanakkor mindig vannak olyanok, akik a világ rendjét meg akarják bontani. „Magyarország azért fejleszti a Magyar Honvédséget az elkövetkező tíz évben ütemezetten, mert szeretné a magyar embereket és a térséget nagyobb biztonságban tudni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezen megfontolásból vagyunk tagjai a NATO-nak is. Magyarország mindig is kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatra törekedett minden nemzettel, főképp a régió államaival.
Dr. Simicskó István elmondta: a 21. század új kihívásokat hozott, amelyekkel Európának és benne Magyarországnak is meg kell küzdenie. Ezek közül kiemelte az illegális migrációt, jelezve, hogy az komoly biztonsági kockázatot jelent, és ha nem lépnek fel ellene, káoszhoz vezethet. A tárcavezető úgy zárta szavait: a magyar katonák minden körülmények között helytállnak, itthon és külföldön egyaránt. Emlékeztetett, hogy a Magyar Honvédség tizennégy országban, mintegy ezer fővel vesz részt a különböző műveletekben. A tárcavezető a beszéde végén megköszönte az attasék munkáját és boldog, sikerekben gazdag új évet kívánt nekik.
Toma-Stefan Savu ezredes, a Budapesti Katonai Attasétestület korelnöke beszédében elmondta: az elmúlt évben is több olyan konfliktus volt a világban, amelyeket nem sikerült megoldani. Ezek közül néhány – mint például az észak-koreai, az ukrán és a szíriai válság – komoly hatást gyakorolt a világ gazdaságára, biztonsági helyzetére. Eközben a terrorizmus szinte hétköznapi fenyegetéssé vált, s a migráció, illetve a gazdasági hanyatlás is komoly tényezőként van jelen. „A világ, ahogy korábban ismertük, megváltozott, folyamatosan nőnek a védelmi kiadások, s bizonyos esetekben már új hidegháborúról lehet beszélni” – hangsúlyozta a testület doyenje, hozzátéve, ebben a helyzetben még nagyobb szükség van a katonadiplomaták munkájára. Hazánkról szólva kijelentette: Magyarország biztonságos és virágzó állam, amely nagy erőfeszítéseket tesz hadserege modernizációjára. Magyarország és a Magyar Honvédség elkötelezett a biztonságos nemzetközi környezet megteremtésének ügye iránt. A magyar katonák mind missziós feladataikat, mind belföldi, például határőrizeti munkájukat professzionálisan látják el – fűzte hozzá.
A pohárköszöntőn - mások mellett - jelen volt dr. Firicz László, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és Szabó István vezérőrnagy, a vezérkarfőnök koordinációs helyettese.
(honvedelem.hu)