Múltunkban született értékeink védelmére, és a hazaszeretet fontosságára hívta fel a figyelmet Benkő Tibor honvédelmi miniszter Lenti város ünnepségén, január 4-én.
A gazdag katonahagyományokkal rendelkező Lenti negyvenegy esztendővel ezelőtt nyerte el a városi címet. Az évforduló kapcsán tartott ünnepségen Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte: a helyiek múltjukra és jelenükre is egyaránt büszkék lehetnek.
„Lenti már nem katonaváros, de sok katona telepedett le ebben a térségben. A laktanya megszűnésével azonban nem adhatjuk fel értékeinket. A Szent István királyunk teremtette értékeket hőseink évszázadokon keresztül védelmezték, ma pedig nekünk kell ápolni ezeket. Lenti szép példája ennek a történelmi útnak” – mondta a honvédelmi tárca vezetője, aki arra kérte a helyieket: támogassák a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi nevelést célzó programját.
Benkő Tibor hozzáfűzte: a város sok híres emberrel gazdagította hazánkat.
Az ünnepségen a honvédelmi miniszter, és Horváth László polgármester elismeréseket adtak át azoknak, akik a tavalyi esztendőben sokat tettek a város fejlődéséért.
(honvedelem.hu)