Az ausztriai Salzburgban rendezték meg június 27-28-án a Védelmi Együttműködés Kezdeményezése partnernemzeteinek vezérkarfőnöki találkozóját. A rendezvényen a Magyar Honvédséget dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök képviselte.
Az idei találkozó egyik fontos eseménye a kezdeményezés partnernemzeteinek bővülése volt. A Védelmi Együttműködést (Defense Cooperation Initiative - DECI) 2012 márciusában Olaszország vetette fel néhány dél- és közép-európai ország közti mélyebb katonai együttműködés előmozdítására, a régió stabilitása, biztonsága és fejlődésének megerősítése érdekében. Az együttműködés kezdeti időszakában a DECI-t a Magyarországot, Szlovéniát és Olaszországot magába foglaló Többnemzeti Szárazföldi Kötelékhez (Multinational Land Force – MLF) kötötték, amelyben Ausztria és Horvátország akkor megfigyelőként vett részt. 2012 júniusában az említett öt ország vezérkarfőnökei nyilatkozatban rögzítették a kezdeményezés létrehozását, majd az idei találkozón Albánia hivatalosan is csatlakozott a DECI-hez.
A salzburgi megbeszélések fő tárgyalási témája az együttműködés országaiból álló, az Európai Uniónak felajánlott harccsoport megalakítása (DECI EU BG) volt, hiszen a harccsoport 2017 első félévében készenlétbe lép. A köteléknek az EU Harccsoport Koncepció alapján egy olyan hatékony, hiteles és koherens képességet kell felmutatnia, mely alkalmas az EU területén, illetve Brüsszeltől számított 6000 kilométeres hatókörön belül kisebb műveletek önálló végrehajtására, illetve nagyobb műveletek kezdeti szakaszában, a főerők beérkezéséig tevékenykedni. A találkozón a felek rögzítették, hogy a harccsoport felállítása, kiképzése az ütemterveknek megfelelően halad, így várhatóan semmi nem akadályozza a készenlét januári elérését.
A Magyar Honvédség részéről érdeklődésre tartott számot az olasz T-346A elnevezésű vadászpilóta-kiképző program. A Magyar Légierő jelenleg a kanadai NFTC (NATO Fying Training in Canada) program keretein belül képzi vadászpilótáit, azonban a Honvéd Vezérkar vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a 2019-ben esedékes szerződés lejártával más képzési rendszert vezet be a harci pilóták utánpótlásának biztosítására.
A tárgyalások során kiemelt téma volt a „Civil lakosság védelme béketámogató műveletek során”. Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elmondta: a Magyar Honvédség műveletei során teljes mértékig szem előtt tartja az idevonatkozó ENSZ-irányelveket melyek a civil lakosság védelmét szavatolják fegyveres konfliktusban és humanitárius katasztrófahelyzetben. A Honvéd Vezérkar főnök hangsúlyozta: az olyan zavaros biztonságpolitikai környezetben, mint amilyen a jelenlegi, a humanitárius katasztrófa megelőzése mindennél fontosabb téma kell, hogy legyen.
A mostani találkozón több egyéb fontos kérdésről is tárgyaltak a résztvevők, köztük a 2013-ban német kezdeményezésre indult Keretnemzet Koncepcióról, amelyet a védelmi miniszterek még 2014 júniusában fogadtak el NATO-koncepcióként. Ezen együttműködésünkre építve a tagországok megvizsgálták annak lehetőségét, hogy milyen fő rendezőelvek mentén tudnának létrehozni egy közös keretnemzeti csoportot. Emellett szó volt a térséget érintő biztonsági kihívásokról és azok kezeléséről is, különös tekintettel az együttműködés tagországaira nehezedő migrációs nyomásra.
A DECI együttműködés eddigi fennállása óta számos sikert értünk el közösen a haderő átalakítása, a műveletekben történő részvételünk során. A jövőben az egyik legfontosabb közös cél az EU BG-ben megvalósítandó szerepvállalás 2017 első felében. A DECI-ben Magyarország fontos szerepre törekszik, hiszen hazánk összekötő kapocs a DECI, a V4 és a Közép-Európai Kezdeményezés (CEI) között. Ebben a helyzetben Magyarország megtalálhatja azt az egyensúlyi szerepet, amely biztosítja számunkra mindhárom kezdeményezés előnyeit.
(Honvédelmi Minisztérium)