A közelgő ünnepek alkalmából az afganisztáni Mazar-e Sharifba látogatott Szabó István honvédelmi államtitkár és Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke december 15-17. között.

A delegációt Hanuska Miklós alezredes, a Mazar-e Sharifban települő magyar erők Nemzeti Rangidős tisztje fogadta és kalauzolta a látogatás során. December 16-án Jürgen Brötz dandártábornok, a TAAC North parancsnoka és Adrian T. Bogart ezredes a TAAC North parancsnok helyettese is fogadta az államtitkárt, valamint Mihócza Zoltán altábornagyot. Mindketten elismerően nyilatkoztak a magyar katonák feladathoz való hozzáállásáról valamint végrehajtásáról. Emellett a parancsnok helyettes röviden bemutatta az aktuális biztonsági helyzetet, a várható feladatokat is. Ezután a delegáció kiegészülve a Nemzeti Támogató Elem parancsnokával, valamint a Különleges Műveleti Kontingens és a Biztosító Szakasz parancsnokával felkereste a „hősök falát”, tiszteletüket kifejezve a műveleti területen elesett magyar katonák előtt.

A délutáni program zárásaként az államtitkár és az MHP törzsfőnöke Camp Marmal táborban állománygyűlés keretei között mondott köszönetet az itt szolgáló magyar katonáknak, valamint kívánt kitartást és áldott, békés karácsonyi ünnepeket, valamint sikerekben gazdag új évet. Beszédében Szabó István államtitkár a misszió kiemelt szerepének fontosságáról beszélt, elismerve a felelősségteljes szolgálat áldozatát, mely különösen nehéz az ünnepi időszakban. Kiemelte, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalással együtt járó feladatok fokozott kihívást jelentenek, mely kihívásoknak a magyar katonák megfelelnek. Egyúttal tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a kormány továbbra is dolgozik azon, hogy a már elindított életpálya modell kiszámítható, biztos jövőt biztosítson. Hangsúlyozta azt is, hogy a feladatok végrehajtásához nagy segítséget jelent a haderőfejlesztési program is a személyi állományról való gondoskodás mellett.

Kép letöltése

Az állománygyűlésen került sor az ajándékok átadására is. Köszönjük, hogy családjuktól távol, a szeretet ünnepén is a hazájukat szolgálják! – olvashatták a karácsonyi üdvözlő lapokon katonáink, mely apró kedvességgel is kellemesebbé varázsolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága a külszolgálatot. Természetesen az ajándékcsomagban található hazai finomságok is nagy örömmel töltötték el az állományt. Az állománygyűlés után az államtitkár és az MHP törzsfőnöke közös vacsorán vett részt a magyar katonákkal.

Kép letöltése

A külszolgálatot teljesítő állományt különleges meglepetés is érte annak a számtalan kedves gyermekrajznak köszönhetően, melyet a tárca Lélekkályha nevű, missziós rajzpályázatára készítettek a kis művészek. A Camp Marmalba érkezett rajzok a Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskolából, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolából, valamint a Debreceni Dr. Kettesy Aladár Általános Iskolából indultak hosszú útra, hogy melegséggel tölthessék el azok szívét, akik távol töltik a szeretet ünnepét családjuktól.

(honvedelem.hu)