A honvédkórház csatornahő-hasznosítási rendszerének szimbolikus kulcsát Tarlós István főpolgármester és Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója adták át Hende Csaba honvédelmi miniszternek és Szabó Istvánnak. A szennyvízhő-energiának köszönhetően korszerűbb és gazdaságosabb lesz a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Róbert Károly körúti épületeinek hűtési, illetve fűtési rendszere.

Hende Csaba, honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy hosszú évek óta küzdenek azzal, hogy megoldják a honvédkórház, "a magyar egészségügy egyik zászlóshajójának" problémáit. Megjegyezte: eddig is minden forintért lehajoltak, ez a mostani beruházás pedig összességében milliárdos megtakarítást jelent majd, amelyet a betegek gyógyítására, a kórház feladatainak ellátásra tudnak fordítani.

A szennyvízhő-energiának köszönhetően korszerűbb és gazdaságosabb lesz a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Róbert Károly körúti épületeinek hűtési, illetve fűtési rendszere - mondta Szabó István vezérőrnagy, az intézmény parancsnoka kedden, a rendszer átadásakor.

Az intézmény parancsnoka elmondta, hogy mintegy egy éve indult energia-racionalizási programjuk célja az volt, hogy mérhetően gazdaságosabbá tegyék a kórház működését. A Róbert Károly körúti telephely alatt húzódó csatornarendszert is hasznosítva fejlesztették a központi fűtési, illetve hűtési rendszert. Szabó István hangsúlyozta: a rendszer révén nemcsak gazdaságosabban működik a kórház, hanem a környezetet sem terhelik majd.

"Budapest megint bemutat valami újat" - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: ez a fejlesztés innovatív és takarékos, amire az országnak büszkének kell lenni. A főpolgármester kiemelte, hogy energiaforrások fogyóban vannak, Magyarország sem mentesül ennek nehézségei alól, és az egyik legproblematikusabb terület ebből a szempontból a fűtés.

Tarlós István elmondta, a Fővárosi Csatornázási Művek székházának fűtése működik még hasonló technológiával, most másodikként a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban valósult meg ez a fejlesztés. A főpolgármester szavai szerint a mintegy 700 millió forintos beruházás kevesebb mint 10 év alatt megtérül, mivel a korszerűsítés révén évente 100 millió forintos megtakarítás érhető el.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a magyar elme találékonyságát, magyar mérnökök és kivitelezők munkájának eredményét adták most át. Mint kiemelte: mindig azon lesznek, hogy a szükséges anyagi háttér biztosításával hozzásegítsék a magyar vállalkozókat ahhoz, hogy ha van jó ötletük, azt meg is valósítsák.

(MTI)